Zárva maradt az iskola, ahol 29 tanár polgári engedetlenségbe kezdett

2023.01.10. 05:50
Hétfőn, a téli szünet vége után sem nyitott ki az a szentgotthárdi iskola, ahol 29 tanár kezdett polgári engedetlenségbe nemrég.

A szentgotthárdi tanárok akciójáról a hétvégén már beszámoltunk. Az oktatók azt mondták: vállalják a következményeket, és az oktatás mai helyzete mellett egész egyszerűen nem tudnak mást tenni.

Most az ATV számolt be egy riportban arról, hogy hétfőn a tanárok valóban nem vették fel a munkát az iskolában, 

és emiatt az iskolaigazgató háromnapos rendkívüli tanítási szünetet rendelt el.

A pedagógusok egyben a felmondásukat is letétbe helyezték az iskolaigazgatónál, arra az esetre, ha az akció után sem lesz változás. Azt mondták, hogy a szülők megértően álltak a tiltakozásukhoz, és a szülői munkaközösség is biztosította őket a támogatásukról. Hozzátették: komoly változásokat szeretnének az oktatásban, minőségi oktatást, minőségi bérekkel, mert szerintük, ami ma jelenleg zajlik, az a pedagógusok megaláztatása. 

Mindeközben a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: több gyerek és dolgozó is fázott az első tanítási napon néhány intézményben, mert a téli szünet alatt kihűltek az épületek.

Volt olyan iskola, ahol 17 fokot mértek.

„Vas megyéből kaptunk hírt, hogy a szülők letelefonáltak az iskolába, hogy elég meleg van-e, nem volt, nem vitték a gyerekeket iskolába. A pedagógusok pedig forró teát főztek és pokrócokba takarózva várták azt, hogy egyszer majd csak jobb lesz a hőmérséklet, de Miskolc környékéről az egyik kistelepülésről is jött egy hír, illetve Vas megyében egy kis településen még mindig problémák vannak a fűtéssel” – árulta el Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke.

A Szülői Összefogás Közösségéhez is több hasonló panasz futott be – jelentette ki Burai Vera, aki szerint egyre több szülő látja az oktatási rendszer hibáit. „Nem huszonegyedik századi kompetenciák elsajátításáról szól az iskola, nincsenek fejlesztők, nincsenek pedagógusok, tényleg azok a szereplők, akik még ott vannak és tartják a frontot, ők viszont annyira nagyon fáradtak és leterheltek, hogy egyre nehezebben kivitelezhető minden” – fogalmazott. 

Pedagógusok és diákok hétvégén, az úgynevezett Tudásmenet lezárultakor a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál tartottak egy megmozdulást. Nemrég a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egy újabb sztrájkot is meghirdetett.