A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását

D MTZ20200907005
2023.01.12. 20:29
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást polgármestere ellen, amiért azok nem egyeztettek a kormánnyal az energiakompenzációról, és ezzel szerintük megkárosították a kerületüket – derül ki a hat érintett frakcióvezető videónyilatkozatából.

Nagy István, a IV. kerületi Fidesz frakcióvezetője az MTI szerint elmondta: azok a baloldali kerületi polgármesterek, akik „Gyurcsány Ferenc utasítására” nem mentek el az egyeztetésre Láng Zsolt kormánybiztossal, és így a kerületük nem részesül az energiaár-kompenzációból, megkárosítottak 600 ezer kerületi lakost, akit képviselniük kellene. Hozzátette: ezek a polgármesterek megszegték az esküjüket, amelyben azt fogadták meg, hogy kerületük fejlődése érdekében lelkiismeretesen végzik polgármesteri munkájukat.

Közölte:

a kerületi Fidesz-frakciók ezért a mulasztásért fegyelmi eljárást kezdeményeznek az érintett polgármesterek ellen.

Puskás Péter, a III. kerületi Fidesz frakcióvezetője szerint a kerület több mint 130 ezres lakossága látta a kárát annak, hogy Kiss László (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) nem ment el a kormányzat által kezdeményezett egyeztetésre. A frakció a január végi testületi ülésen kezdeményezi a polgármester felelősségre vonását.

Gyurákovics Andrea, a IX. kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetője elmondta, Ferencváros esetében szándékos károkozásról kell beszélni, hiszen Baranyi Krisztina (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) maga ismerte el, hogy tudott a minisztériumi levélről, de „komolytalannak, szemfényvesztésnek” tartotta az adatszolgáltatást, és elismerte azt is, hogy tudott a tárgyalásról, de abban sem kívánt részt venni. Hozzátette, ennek a felelőtlen magatartásnak az lett a következménye, hogy Ferencváros is azon kerületek közé tartozik, amelyek elestek a kormányzati támogatástól.

A felelősségre vonás alól Baranyi Krisztina sem mentesülhet

– szögezte le.

Jogi és politikai felelősségre vonás is felvetődött

Szabó László, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője azt emelte ki, hogy László Imre polgármester (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) 150 ezer újbudai választópolgár érdekei elé helyezte „a Gyurcsány-párt érdekeit” azzal, hogy nem ment el egyeztetni a fővárosi kerületek részére juttatandó energiakompenzációs támogatásról.

Ezzel László Imre súlyos kötelezettségszegést követett el, ami miatt fegyelmi eljárást kezdeményezünk vele szemben

– mondta Szabó László.

Lehoczki Ádám, a XV. kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint Cserdiné Németh Angéla (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) is azon baloldali politikusok között van, akik az elmúlt években „folyamatosan kormányzati elvonásokkal riogattak”, ennek ellenére a polgármester a decemberi képviselő-testületi ülésen büszkén vállalta, hogy nem vett részt az egyeztetésen.

„Mi is úgy ítéltük meg a XV. kerületben, hogy indokolt a polgármester ellen a fegyelmi eljárás megindítása” – mondta, megjegyezve, hogy a politikai felelősségen túl felvetődik a polgármester jogi felelőssége is.

Lévai István Zoltán, a XVIII. kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint a kerület polgármestere, Szaniszló Sándor (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) volt a főszervezője a DK-s akciónak, és ismét bebizonyította, hogy „mindent alárendel a kormány elleni tevékenységének”. Amikor rákérdeztek az egyeztetésre, Szaniszló Sándor azt válaszolta, „fotózkodásért, jegyzetfüzetért és tollakért nem megy el egy egyeztetésre”. A frakcióvezető szerint Szaniszló Sándor bebizonyította alkalmatlanságát, amikor nem ment el az egyeztetésre.

Láng Zsolt a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos január 3-án jelentette be, hogy 44 milliárd forint kormányzati támogatást kapnak a rezsiköltségeikhez a 10 ezer lakos feletti települések és a fővárosi kerületek. A támogatást az alapvető közszolgáltatások fenntartására adja a kormány az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakult gazdasági helyzetben.

Ugyanezen a napon Szaniszló Sándor közleményben jelentette be, hogy pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei, amiért Orbán Viktor miniszterelnök „politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását”.

Közölte, a fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem.

(Borítókép: Óbuda és az Óbudai-sziget vagy más néven Hajógyári-sziget közötti K-híd a III. kerületben 2020. szeptember 7-én. Fotó:  Máthé Zoltán / MTI)