Orbán Viktor megszólalt az újbudai rendőrgyilkosságról

D MTI20230113002 (2)
2023.01.13. 07:38 Módosítva: 2023.01.13. 08:12
Nagyon veszélyes hivatás a rendőröké, a rendőrgyilkosság pedig nem mindennapos Budapesten. A kormány gondoskodni fog az Újbudán meggyilkolt rendőr családjáról – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban, ahol december után adott ismét interjút a kormányfő.

A miniszterelnök a műsor elején megemlékezett az újbudán halálra késelt rendőrről, akivel kapcsolatban leszögezte: a kormány gondoskodni fog annak családjáról.

Orbán Viktor megrázónak nevezte a történteket, mivel Budapest egy olyan város, ahol a rendőrgyilkosság nem mindennapos esemény, sőt módfelett ritka, és nem vagyunk hozzászokva.

Mint fogalmazott, nagyon veszélyes hivatás a rendőröké, ezért is kell őket annyira megbecsülni, egyúttal együttérzését fejezte ki a meggyilkolt rendőr és családja felé.

Magyarország nem akar megdermedni

A 2022-es évvel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: nagyképűségnek tűnne, ha néhány hónap távolságából kijelentenénk, hogy a tavalyi volt az az év, amely jól jelzi, hogy valami megváltozott a világban, és Európával együtt beléptünk a veszélyek korába.

A miniszterelnök szerint azt kell tisztáznunk, hogy hogyan állunk a veszélyhez. Vagy sündisznó módjára, összegömbölyödve a tüskéket kinyomva válaszolunk a veszélyre, ez azonban önveszélyes is, mivel megbénít minket, és szerinte több ország is így reagál erre a válságra.

Magyarország viszont nem hagyja magát, hiszen az összes veszélyre aktívan reagáltunk – fogalmazott.

Orbán Viktor arról is beszélt, Magyarország nem megdermedni akar, hanem aktívan válaszol a kihívásokra. Többek között védelmi vonal kiépítésével, itt példaként a rezsivédelmi alap bevezetését említette.

Ez egy veszélyre adott tevékeny válasz a 2023-as évben, ahol régi és újabb veszélyek is lesznek, azt várom, hogy továbbra is így kezeljük a helyzetet

– jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint a kormány nem engedte, hogy több millió család tönkremenjen. Hozzátette: ha nem védekeztünk volna, a magyar családok elszegényedtek volna.

Készülhetnek a diákok

Orbán Viktor úgy látja, az elkövetkezendő időben folytatódni fog a „szerencsétlenkedés” Brüsszelben, hiszen a szankciós politikát nem tudjuk megváltoztatni. Arra is kitért, hogy gyerekkorában a németekre precíz, pontos népként tekintett, mára azonban ez már megváltozott.

Elmondta, hogy a többi európai országban lehetetlen, hogy olyan rezsivédelmi alapot építsenek fel, mint Magyarországon, mivel ahhoz, hogy a családok pénzt kapjanak, ahhoz valakitől el kell venni azt.

Ez a fajta erőpozíció a nyugati európai kormányokon belül nem áll fent. Az elhibázott szankcióknak és a háborúnak az európai emberek a kárvallottjai

– mondta Orbán Viktor, aki az Erasmus-ösztöndíjakról azt mondta: nyugodtan készüljenek a magyar diákok, mert lesz ösztöndíjprogram. Szerinte Brüsszel úgy akarja lerendezni ezt a politikai vitát, hogy a magyar diákokat bünteti.

Nem nyaralni járnak, hanem tanulni mennek, hiszen ez egy befektetés, és majd magasabb szintű munkát fognak tudni végezni, ha megjárták a külföldi országokat – tette hozzá.

Magyarország nem adja meg magát – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy lesz Erasmus-ösztöndíj. A magyar oktatási rendszerrel kapcsolatban felhozott vádakat szamárságként értékelte.

„Brüsszel kormányváltást akar, teljesen más jövőképük van, mint a magyaroknak. Ők úgy látják, hogy a migránsokat be kell engedni, miközben mi magyarok ez ellen védekezünk, de ők ezt ránk akarják szorítani. Van egy elképzelésük arról is, hogy hogyan kell nevelni a gyerekeket” – vélekedett a kormányfő.

Orbán Viktor úgy látja: Brüsszel azért vásárolta meg a magyar baloldalt, hogy megbuktassák a kormányt, csak a magyar nép másként döntött.

Szerinte minden konfliktus ebben az összefüggésben értendő, ők azt gondolják, hogy Magyarországot pénzzel meg lehet vásárolni. Azt is megjegyezte, hogy Magyarországnak soha nem voltak akkora pénzügyi tartalékai, mint most.

Magyarországot nem lehet sarokba szorítani, boldogulunk mi Brüsszel nélkül is. Igaz, velük könnyebb lenne, de rosszul hiszik, hogy nélkülük nem kel majd fel a nap

– tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint, ha munka van, akkor minden van, és a magyar gazdaság is erre a stratégiára épül.

Két fontos cél 2023-ra

Meglátása szerint a politika elsődleges feladata, hogy olyan gazdasági rendszert alakítson ki, hogy aki dolgozni akar, az találjon magának munkát. Hiába volt szankció, válság, a statisztikák szerint soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint 2022-ben.

Arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van. Vannak nehézségek az energiaügyi válság miatt, de a magyar tőketulajdonosok és vállalatvezetők elég tehetségesek ahhoz, hogy ezt a helyzetet megoldják.

A 2023-as év egyik legfontosabb feladata, hogy megvédjük a munkahelyeket

– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a bérekről nem a kormány dönt, és ez jól van így. Ez ugyanis a gazdasági élet szereplőitől függ. A kormányfő elmondta: továbbra is szeretné, ha a kormány ezt nem venné el a gazdasági élet szereplőitől.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy nem sündisznók vagyunk, hanem aktív válságkezelők. Ezt a kormányt sok mindennel lehet vádolni, de azzal sosem, hogy lusta lenne, vagy kivárna. Ez egy cselekvő, ambiciózus kormány – jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint a kormánynak az a dolga, hogy bizonyítsa: nagy dolgokra képes, és ez így lesz 2023-ban is. Miközben válságot kezelünk, a nagy nemzeti célunkat nem adjuk fel.

Arra is kitért, hogy az év végére egy számjegyűre kell csökkenteni az inflációt. Második fontos célként azt nevezte meg, hogy ne legyen kisebb a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest, és ezáltal elkerülje Magyarország a recessziót. A kormány ennek megfelelően tervezte meg a költségvetést.

Pert indíthat a kormány az Erasmus-program miatt

Csütörtökön megtartotta az év első Kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A miniszter elárulta: a legutóbbi kormányülésen főként a költségvetéssel foglalkoztak, de szóba került az Erasmus-program is.

Ahogy arról beszámoltunk, nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn – írtuk korábbi cikkünkben. Az ügyre Navracsics Tibor, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium is reagált.

A kormány álláspontja a következő:

ELFOGADHATATLAN ÉS TŰRHETETLEN, AMI A BIZOTTSÁG RÉSZÉRŐL TÖRTÉNIK, HOSSZAN LEHETNE SOROLNI AZ EGYETEMEKET, AHOL NYUGAT-EURÓPÁBAN POLITIKUSOK ÜLNEK A KURATÓRIUMOKBAN.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is elmondta, hogy amikor megállapodtak, ennek megfelelően módosították az összeférhetetlenségi szabályokat, a kodifikált szöveget is egyeztették, sőt még szigorúbb szabályok elfogadására is nyitottak lettek volna, de ilyen igény nem érkezett. Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter egyeztetni fog, szeretnék azt remélni, hogy félreértésről van szó. A kormány az Erasmus-ösztöndíjak költségét kifizeti.

AZ IDEI ÉVRE VONATKOZÓ ÖSZTÖNDÍJAKAT MÁR TAVALY ALÁÍRTÁK, EZT NEM ÉRINTI A BIZOTTSÁG DÖNTÉSE, A JÖVŐ ÉVIEKRE VONATKOZIK. HA ADDIG NEM LESZ MEGOLDÁS, AKKOR MAGYARORSZÁG KI FOGJA FIZETNI EZEKET, AZ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELNEK NEM LESZ AKADÁLYA. 

A kormány pert indít a határozattal szemben az Európai Unió Bíróságánál, ha nem sikerül megegyezni. A miniszter összegzésként elmondta: a tanszabadság garantált, ezzel kapcsolatban nincs is vita, semmilyen alapja nincs a Magyarországgal kapcsolatos vádaknak a felsőoktatás területén, ráadásul pontosan úgy jártak el, ahogy azt a bizottság kérte. Remélik, hogy a félreértés gyorsan tisztázható, ha nem, akkor a magyar kormány kénytelen lesz pert indítani.

(Borítókép:  Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában, 2023. január 13-án. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán)