Minden, ellene felhozott vádat tagadott a rendőrgyilkossággal gyanúsított újbudai férfi

D MTZ20230113009
2023.01.13. 14:42

Befejeződött a rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi kihallgatása – közölte a Magyar Nemzettel az ügyben eljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A lap információi szerint a gyanúsított nem tett vallomást, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Mint arról az Index már beszámolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte, hogy bemenjen.

Az ügyészség közleménye szerint a helyszínre érkező rendőrök közül hárman megpróbálták megbilincselni a 35 éves férfit, ám az hirtelen a rendőrökre támadt, és ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést.

A férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel mindhárom rendőrt megszúrta. A támadás következtében az egyik rendőr a bal combján, a másik a karján és a mellkasán sérült meg, míg

A HARMADIK RENDŐRT SZÍVTÁJÉKON ÉRTE AZ EGYIK SZÚRÁS, AKI AZ ELSZENVEDETT SÉRÜLÉS MIATT ÉLETÉT VESZTETTE.

A közlemény szerint a Központi Nyomozó Főügyészség az eset vizsgálatára külön nyomozó csoportot hozott létre, és elrendelték a férfi őrizetét.

Helyszínen lévő kollégánknak a házban lakó szemtanú elmondta a tettesről, hogy sűrűn járt le a közeli edzőterembe, gyakran nyúlt szerekhez is, szeretett kötözködni. Azt gyanítja, a férfi valamin összeveszhetett a szomszéddal a lépcsőházban, majd rá akarta törni az ajtót a lakókra, akik kihívták a rendőröket. A férfit a rendőrök kivezették a lépcsőházból, ám ekkor előrántott egy kést vagy valamilyen szúróeszközt. A rendőrt, aki az incidens során végül életét vesztette, már a lépcsőházban leszúrta, egy másikat a combján, a harmadikat a mellkasán és a vállán sebesítette meg. A szemtanú, aki szerint a késelő valamilyen szer hatása alatt lehetett, azt is hozzátette, az egyik szomszéd megszámolta: 42 rendőrautó érkezett ki a házhoz este.

Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK szóvivője péntek délelőtt bejelentette, hogy hősi halottá nyilvánítják Baumann Péter főtörzsőrmestert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját. Baumann Péterről bajtársai és parancsnokai a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon pénteken 17:00 órakor gyertyagyújtással emlékeznek meg.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy nagyon veszélyes hivatás a rendőröké, a rendőrgyilkosság pedig nem mindennapos Budapesten. A kormány gondoskodni fog az Újbudán meggyilkolt rendőr családjáról.

(Borítókép: Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője és Fürcht Pál Zsolt főügyész a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatón 2023. január 13-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)