Kiderült, miért vannak civil ruhában a BKK ellenőrei

foto1ellenorok
2023.01.15. 08:50
Az elmúlt években több szempontból is változott a BKK ellenőreinek munkája. Az új technológiák bevezetése mellett a fehér-lila egyenruhát is civil öltözetre cserélték. A váltás oka prózai.

A Budapest Közlekedési Központ (BKK) ellenőreinek létszáma – ideértve a HÉV-vonalakon dolgozókét is – 10 évvel ezelőtt csökkenni kezdett, de a cégnek sikerült megállítania a folyamatot.

A Portfolio cikke szerint a vállalat 2013-ban még 365 BKK- és 76 HÉV-ellenőrrel dolgozott, ez 2018-ra 223 és 62 főre csökkent. 2019-ben egy szerződéses partner bevonásával 530 embert vezényeltek a metrók bejáratához, majd 2020 júliusában létrehozták az utaskoordinátori munkakört: ők az ellenőrökkel együtt is dolgoztak amellett, hogy az utasok tájékoztatásában is részt vettek.

Az ellenőrök munkabeosztása az ezt követő időszakban több szempontból is változott:

  • az első ajtós rendben közlekedő buszjáratok számának növelése miatt felszabaduló kapacitásokat a villamosvonalakra csoportosították át,
  • fejlesztettek a munkájukhoz egy applikációt,
  • a helyszíni pótdíjat már nemcsak készpénzben, hanem bankkártyás fizetéssel is rendezhetik az utasok.

A lap arra is rákérdezett, mi az oka annak, hogy a jól felismerhető fehér-lila egyenruha után mostanában ismét gyakran találkozhatunk civil ruhás ellenőrökkel.

Mint kiderült, pusztán arról van szó, hogy a ruhák elhasználódtak, a készletek kimerültek, a formaruha-közbeszerzés pedig sikertelen lett.

(Borítókép: BKK)