Elmegyógyintézetbe zárják a rendőrgyilkost

D MTZ20230113005
2023.01.15. 13:17
A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya megerősítette, hogy vasárnap délelőtti határozatuk alapján letartóztatták az újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottját, és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldik 30 napra.

Kiderült, mi lesz a sorsa az újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottjának: A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) 2023. január 15-én, vasárnap több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelte a 35 éves Sz. Szilárd letartóztatását 2023. február 15-ig – derül ki a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának közleményéből.

Orvosi szakvélemény alapján a letartóztatás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.

A bíróság megállapítása szerint a megalapozott gyanú a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezenkívül

az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett.

A határozatból az is kiderül, a bűnismétlés veszélyét alátámasztja, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás is folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt. A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt – áll a határozatban.

A gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószer-fogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza. A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Baumann Péter főtörzsőrmesterre és két társára 2023. január 12-én éjszaka támadott rá Budapesten egy őrjöngő férfi, akit az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtt. A mindössze 29 éves rendőr a kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe.

(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)