Vasárnap nyílt nap lesz a Gyermekvasútnál

2023.01.19. 16:15
A Széchenyihegy végállomáson várják a kivasút világát kedvelő gyermekeket január 22-én 10–16 óra között. Az érdeklődők még jelentkezhetnek a februári tanfolyamukra – tudatta a MÁV. Hozzátették: applikációjukon keresztül a Gyermekvasútra is lehet napijegyet váltani.

A vasárnapi nyílt nap keretében a Gyermekvasút széchenyihegyi végállomásán a gyerekek maguknak nyomtathatnak jegyet, felpróbálhatják az egyenruhát, a mozikocsiban pedig kisfilmeket vetítenek szórakoztatásukra. A hangosbemondó- és a váltókezelést is elleshetik, a vagonokban pedig beöltözve kipróbálhatják a kalauz munkáját. A kicsik papírból jelzőt és vonatos üdvözlőkártyát készíthetnek. 

A program része lesz egy járműbemutató, a kiállított gőzmozdony mellett a híres Mk45-ös mozdony, Bendegúz, valamint a budai hegyekben kuriózumnak számító Mk48-as dízelmozdonyra is felszállhatnak – írja a MÁV közleményében. 

A hétvégén hagyományos vonatok óránként fognak közlekedni Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, a vonal felső szakaszán pedig félóránként indítanak gőzvontatású nosztalgiavonatokat a nyílt napra ellátogatók számára – ismertették. A Gyermekvasút részletes programját honlapjukon tették közzé, itt jelentkezhetnek azok a negyedikes és hatodik osztályos diákok a február 4-én induló tanfolyamukra, akik kedvet kaptak a szolgálathoz. 

A Gyermekvasútra már a MÁV-applikációban is lehet felnőtt-, gyerek- vagy családi napijegyet váltani. Az alkalmazásban a belföldi utazások Térségi és városi jegyek menüpontjában elérhető. Ezek az elektronikus jegyek az érvényesség napján korlátlan számú utazásra jogosítanak a normál díjszabás szerinti vonatokon.