Meghalt Kertész Lajos zongorista

2023.01.31. 16:48
Életének 98. évében meghalt Kertész Lajos zongoraművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének tanára, református teológus, a Magyar Kodály Társaság alapító tagja.

Kertész Lajos 1925-ben született Gyulán, református kántortanító családban. 1943 és 1948 között a Debreceni Teológiai Akadémián végezte tanulmányait. A zongorázást teológusévei alatt is olyan sikerrel folytatta a Debreceni Zenedében, hogy kétszer is megszerezte az országos ifjúsági zongoraverseny első helyét. Így 1949-ben – már lelkipásztorként – felvételt nyert a Zeneakadémiára.

Első diplomája és hitét megvallani mindig kész magatartása az érvényesülés számos kapuját bezárta előtte, de ebből a hátrányból ő erényt és ajándékot formált, mindenekelőtt zenei nevelő munkája és tanítványai javára – olvasható a közleményben.

Pályafutása során többek között olyan kiváló tanítványai voltak, mint Bánfalvi Béla hegedűművész, Delley József zongoraművész, Dobozy Borbála csembalóművész, Elekes Zsuzsa orgonaművész, Eredics Gábor, a Kossuth-díjas Vujicsics Együttes vezetője, Homor Zsuzsanna zongoraművész, Járdányi Gergely nagybőgőművész, Joó Árpád karmester, Kassai István zongoraművész, Keönch Boldizsár énekművész, Németh Tamás zongoraművész, Papp Gyula rockzenész, Rédai József zongoraművész, valamint Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmester.

A január 28-án elhunyt Kertész Lajost többek között a Magyar Köztársasági Arany érdemkereszttel, Németh László-díjjal, Trefort Ágoston-díjjal, a Művészeti Életpálya Elismerése-díjjal, valamint Szenczi Molnár Albert-díjjal ismerték el – tájékoztatta a debreceni Kodály Filharmónia kedden az MTI-t.