Újabb robbanások voltak Heves vármegyében

D KOM20140117010
2023.02.12. 15:08

Kedden számoltunk be arról, hogy robbanásszerű hangokat észleltek Heves vármegye (és a szomszédos vármegyék) lakosai. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium akkor szintén jelezte, hogy földrengéshez hasonlító jelenségeket észleltek, amelyeket szerintük egy robbanás okozhatott.

Később a helyi katasztrófavédelmet is megkérdezték, hogy tudnak-e valamiféle robbanásról, ők azonban azt válaszolták, hogy nem. A honvédségnél szintén érdeklődtek az eset után. Ők elismerték, hogy a gépeik gyakorlatoztak kedden, és ez okozhatott hangrobbanást, azt viszont valószínűtlennek tartották, hogy mindezt a szeizmológiai obszervatórium mérőműszerei, valamint a helyiek is észlelhették volna.

Azóta megint volt két robbanás pénteken Heves vármegyében. Mint kiderült, az egyik, újranyitás alatt álló bányában végeztek robbantásokat,

és Volt, aki annyira megijedt, hogy el is menekült az otthonából.

„Én éppen aludtam, és arra lettem figyelmes, hogy az ágy remegett alattam. A poharak csörögtek a szekrényben. Kiszaladtunk az utcára” – mesélte egy helyi asszony az LMP által megosztott videóban. Mint kiderült, a bánya a lakóházak közvetlen közelében található,

A lakosok közül azonban senkit sem értesítettek arról, hogy a közelükben robbantani fognak.

„A robbantásról tájékoztatást kellett volna kapnunk. A legutóbbi gyűlésen a vállalkozó azt mondta, hogy amikor az első robbantás lesz, akkor itt lesz velünk, és együtt fogjuk megélni ezt. Mi semmiféle tájékoztatást nem kaptunk” – mondta a helyi lakos, hozzátéve: szeretnék, ha a polgármester tenne valamit az ügyben.

Korábban a Heves vármegyei hírportál számolt be arról, hogy egy új andezitbányát nyitnak a településen, a bányát a debreceni székhelyű Andezit Bau Kft. fogja üzemeltetni. A helyiek egy része élesen ellenezte a bányanyitást, akkor, amikor januárban egy lakossági fórumon tárgyaltak erről.

Az viszont nem tűnik valószínűnek, hogy kedden is Recsken történt volna robbanás, ugyanis akkor Heves vármegye másik, délkeleti feléből jelentették a detonációkat. 

(Borítókép: Rekultiváció alatt álló terület a Recsk I. bányatelken 2014. január 17-én. Fotó: Komka Péter / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport