Magyarországon is lehetett érezni, hogy Romániában rengett a föld

2023.02.14. 16:00
Több lakossági bejelentés érkezett erről szerkesztőségünkhöz és a ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumhoz. Süle Bálint szeizmológus elmondta, mi áll ennek hátterében, és hogy mire lehet számítani Magyarországon.

Nem sokkal 14 óra után több olvasói levél is érkezett szerkesztőségünkhöz, egy hölgy arról írt, hogy Hódmezővásárhelyen 14.30-kor érezni lehetett, hogy megmozdul a föld, mint tegnap a romániai 5-ös magnitúdójú földrengés után. 

Az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-oldalán közzétette, hogy kedden is földrengés volt Romániában, a hétfőinél kicsit erősebb, 5,6-os magnitúdójú, aminek epicentruma Zsilvásárhelytől 20 kilométerre északra, Lupény közelében volt, az országhatártól közelítőleg 200 km-re délkeletre.

Süle Bálint szeizmológus megkeresésünkre elmondta, hogy Magyarország délkeleti részén ennek utóhatását érezhette a lakosság.

Eddig nagyjából 15 bejelentés érkezett be hozzánk Szegedről és Békéscsabáról, ahogy tegnap is ennyien észleltek földmozgásokhoz köthető jelenségeket Csongrád és Békés vármegyében

– árulta el a szakember, aki hozzátette: ez kicsit több az átlagosnál, bár a törökországi események miatt most sokkal érzékenyebben reagálnak az emberek.

Ahogy korábban a szeizmológus az Indexnek kifejtette, a földrengés epicentrumától pár száz kilométerre még lehet tapasztalni, hogy megmozdul a föld, kileng a csillár, de ezer kilométeren túl már az ember számára nem érzékelhető mértékre csillapodnak a lökéshullámok. 

A magyarokat arra kérik, ha földmozgást érzékelnek, kérdőívüket kitöltve jelezzék, mert ezeket az adatokat jobban fel tudják dolgozni.

A szakember ugyanakkor mindenkit megnyugtatott: Magyarországon nem várható nagyobb kárral járó, 6-os erősségű földrengés, hiszen – mint korábban lapunknak is elmondta – erre 40-50 évente van hazánkban esély. 

Nincs globális vagy eurázsiai szintű aktivitás, ez csak egy sajnálatos véletlen

– emelte ki Süle Bálint.