Taktaharkányi drogdílerek buktak le

2023.02.14. 08:11
Csaknem másfél kilogramm „kristályos anyagot”, 13 millió forintot és éles lőfegyvert, valamint lőszereket és hangtompítót foglaltak le a rendőrök, miután rajtaütöttek három férfin a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkányban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Azt írták, hogy kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgattak ki egy 46 éves szikszói, egy 32 éves alsóvadászi és egy 41 éves taktaharkányi férfit.

A kábítószer egy részét abban az autóban találták meg, amellyel a gyanúsítottak közül ketten éppen el akartak indulni, amikor lecsaptak rájuk.

A bűnbanda által használt házban is kutatást tartottak, ott további kábítószert, pénzt és lőfegyvert is találtak.

A nyomozók mindent lefoglaltak, majd az összességében mintegy 1,5 kilogrammnyi kristályos anyagot szakértői vizsgálatra küldték. Az előzetes vélemény szerint az anyag 3-CMC, vagyis egy idén január 1-jétől már kábítószernek minősülő vegyület. A drog feketepiaci értéke mintegy 9 millió forint – tették hozzá.

A nyomozók mind a három férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság már el is rendelt   írták.