A kilencvenes évek meghatározó keresztapáit hallgatták meg a Gyárfás-ügy tárgyalásán

2023.02.14. 18:55
A kecskeméti maffiaperben elítélt Radnai László és a jelenleg is börtönben ülő T. György azt állítja, hogy Portik Tamás ölette meg Fenyő Jánost. Az alvilág egykori meghatározó figurái arra azonban nem tértek ki, hogy mi vagy ki állhatott a médiavállalkozó meggyilkoltatása mögött.

A bíróság először a kilencvenes évek egyik hírhedt alakját, T. Györgyöt hallgatta meg. T. György jelenleg börtönben ül, 2018-ban ítélték 11 évre egy 1996-os merényletkísérlet miatt.

Később elismerte a bűncselekményt, amelynek felbujtójaként Portik Tamást nevezte meg. Az ügyész kedden egy 2012-es, rendőrségi tanúvallomásáról kérdezte a baracskai börtönből bejelentkező T. Györgyöt, amelyben azt mondta, hogy Portik 1997 nyarán először őt akarta megbízni Fenyő meggyilkolásával, de nem vállalta el − írta meg a Mandiner.

Hogy mit ígért pontosan Portik a gyilkosságért, azt nem volt hajlandó elárulni, de azt elismerte, hogy „anyagi ellenszolgáltatásról” volt szó. A tanú egyébként a Fenyő-gyilkosság idején előzetes letartóztatásban volt.

T. György igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Portik és a Fenyő Jánost meggyilkoló Jozef Rohác ismerte-e egymást, de részleteket erről nem tudott. Fenntartotta azt az állítását is, hogy Portik később azzal hencegett neki, hogy a kilencvenes évek gyilkosságainak a hátterében ő állt, így Fenyő Jánost is ő ölette meg. Portik a tárgyaláson „szemenszedett hazugságnak” nevezte T. György vallomását.

Radnai Lászlót is meghallgatták

Délután az alvilág egykori másik meghatározó figuráját, a kecskeméti maffiaperben 2006-ben 12 év fegyházbüntetésre ítélt Radnai Lászlót hallgatta meg a bíróság. Az egykori keresztapa a 90-es évek közepén az akkor folyó olajszőkítéses ügyek miatt ismerte meg Portik Tamást, aki az olajozásban élen járó Energol Zrt. egyik alapítója volt. Radnai annak az azóta meghalt Drobilich Gábornak volt a jóbarátja, akit Portik a mentorának neveztek.

Az Energol-ügyben egyébként mindannyian vádlottak voltak, de a Portik elleni vád az ítélet idejére már elévült, így a sok évig szökésben lévő Portik semmilyen büntetést nem kapott.

Radnai azonban közben fontos vallomásokat tett, és 2012-ben, büntetése lejárta előtt váratlanul szabadon engedték. Ennek hátterében több forrás szerint az állt, hogy az egykori maffiavezér rávallott a még ebben az évben elfogott Portikra az 1998-as Aranykéz utcai robbantás, illetve Prisztás József 1996-os meggyilkolása miatt.

A 2019. július 30-án benyújtott vádirat szerint Gyárfás Tamás előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást. A vád szerint ezután fordult Gyárfás Tamás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

Az ügyészség Gyárfás Tamás indítékának azt tartja, hogy Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti vita, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság, a Nap TV és más ügyek miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő János terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla lapjában, a Népszavában. Az ügyészség szerint emiatt határozta el Gyárfás Tamás, hogy megöleti riválisát.