Egy korszak lezárult, csaknem hatvan év után távozik posztjáról a rekorder polgármester

DNAND20190720017
2023.02.17. 16:00
Hátrább lépne, ezért távozik a polgármesteri posztról Pásztor Béla, aki tanácselnöki idejét is beleszámítva 58 évet töltött a Pest vármegyei Veresegyház élén.

Ötvennyolc évnyi hivatali idő után távozik posztjáról Veresegyház polgármestere, Pásztor Béla, aki elmondása szerint nem egészségügyi ok miatt döntött így – értesült a Magyar Nemzet.

A lap beszámolója szerint a Pest vármegyei település vezetője azért határozott így, mert hamarosan betölti 85. életévét, és nem szeretné, hogy önmaga és a város számára méltatlan helyzet álljon elő. Pásztor Béla egyúttal leszögezte: saját maga döntött a távozásról, amire már készült egy ideje.

Amennyiben bejelenti távozását, a Pest vármegyei településen

még tavasszal időközi polgármesterválasztást kell tartani.

Pásztor Béla azt is jelezte, hogy teljesen nem hagyja el az önkormányzatot, és ha a város új vezetése számít meglátásaira, hajlandó a rendelkezésükre állni.

Tanácselnökként kezdte

Pásztor Béla a Felvidéken született, és 1965. szeptember 1-jén választották Veresegyház tanácselnökének, azt megelőzően a helyi művelődési ház igazgatójaként dolgozott.

A későbbi polgármester ráadásul úgy lehetett tanácselnök a Pest vármegyei településen, hogy sosem volt tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak. 

1990-ben megválasztották Veresegyház polgármesterének,

azóta minden önkormányzati választáson nagy főlénnyel győzött.

Hivatali ideje rekordnak számít Magyarországon, ilyen hosszú ideig ugyanis senki sem vezetett települést az országban.

(Borítókép: Pásztor Béla 2019. július 20-án. Fotó: Veres Nándor / MTI)