Azonosították és elfogták a Deák téri késelőt

2023.02.19. 15:48

Életveszélyes állapotban van az a férfi, akit megkéseltek hajnalban Budapesten. A fővárosi rendőrök hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatásáért, majd elfogták a feltételezett támadót – közölte a rendőrség.

A feltételezett elkövetőt a fővárosi rendőrök azonosították és a késelést követő tizenöt órán belül elfogták kőbányai lakásán. A 18 éves K. Zsolt elszámoltatása folyamatban van.

Az esetről annyit lehet tudni, hogy két társaság szólalkozott össze február 19-én hajnalban a Deák térnél, ahol egy férfi súlyosan megsérült. A rendőrség úgy tájékoztatott, hogy az egyik társaság tagja hegyes eszközzel megszúrta egy másik galeri tagját. A férfit életveszélyes sebekkel szállították a kórházba.

Korábban kiderült, egy fiatalokból álló társaságba kötöttek bele, a végén pedig fejbe szúrtak egy férfit.

Rögtön a pár évvel ezelőtti eset jutott az eszembe, amikor két fiatal is meghalt

– nyilatkozta egy szemtanú a Ripostnak.

Az eset ugyanis a szemtanúk szerint nagyon hasonlít a csaknem három évvel ezelőttihez, akkor két fiatal is meghalt egy késelésben.

Még 2020 tavaszán történt, hogy két, már rendőrségi múlttal rendelkező társaság csapott össze a hajnali órákban a Deák téren. A résztvevők egyike akkor kést rántott, és több késszúrással halálra késelt a rivális csoportból két embert.

A bíróság pedig 2022 márciusában döntött a garázdasággal és rablással vádolt résztvevők büntetéséről. Őket felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélték.