A honvédelmi miniszter elárulta, visszaállítják-e a sorkatonaságot

D  AS20221215012
2023.02.21. 14:17
Harangozó Tamás, az MSZP politikusa kérdezett rá a miniszternél, ugyanis szerinte másként nehezen lehetne megsokszorozni a honvédség létszámát.

Harangozó Tamás, az MSZP politikusa kérdezett rá a miniszternél azután, hogy január végén a Bloombergnek nyilatkozott a honvédség állapotáról, valamint az átalakítására vonatkozó kormányzati döntésekről, illetve tervekről.

A politikus szerint a tisztikart érintő, folyamatban lévő tömeges elbocsátásokkal együtt alig tudják feltölteni a meglévő 8-10 ezer üres pozíciót.

Ez utóbbi megállapítása minden bizonnyal tényszerű, hiszen a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság, de a szélesebb közvélemény számára is ismert, hogy a legénységi állomány feltöltése nagy nehézséget jelent a Magyar Honvédség számára. Tehát a már rendszeresített létszám feltöltése is komoly kihívás. Nyilatkozatában azonban meghökkentő módon nem e hiány ledolgozását, hanem a Magyar Honvédség jelenlegi 37 ezer fős létszámplafonjának megtöbbszörözését jelölte meg célként

– írta Harangozó írásbeli kérdésében.

A politikus úgy gondolja: egy ilyen adminisztratív döntésnek azonban csak akkor van értelme, ha a rendszeresített létszámot, de legalábbis annak nagy részét ténylegesen fel is töltik. Azaz a bejelentés megvalósulása esetén nemcsak a jelenleg üres 8-10 ezer legénységi beosztást, hanem ennek többszörösét kell majd betölteni a következő időszakban.

Ez azonban a katonai szolgálatra vonatkozó jogi szabályozás megváltoztatása nélkül aligha lehetséges szerinte, hiszen a szerződéses katonának jelentkezők száma a jelenleg rendszeresített beosztások betöltését sem teszi lehetővé.

„Ezért okkal vetődik fel a kérdés, hogy elégséges számú önként jelentkező szerződéses katona hiányában miként lehet megtöbbszörözni a Magyar Honvédség létszámát.”

A kötelező sorkatonaság visszaállítása nélkül miként tartja lehetségesnek e cél elérését?

„E kérdésre van-e világos válaszuk, vagy a rendszeresített létszám megemelésével valójában már a kötelező sorkatonaság visszaállítását készítik elő?” – szegezte a kérdést a miniszterhez az MSZP politikusa.

A miniszter válasza

Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy igazán rövid írásbeli választ adott az országgyűlési képviselőnek, amelyből kiderült, nem lesz kötelező sorkatonaság a közeljövőben.

Magyarország kormánya mindent megtesz azért, hogy vonzóvá tegye a fiatalok számára a haza szolgálatát, és arra törekszik, hogy a magyar haderőt a lehető legfelkészültebb állapotba hozza a lehető legrövidebb időn belül. A kormány napirendjén továbbra sem szerepel a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása

– írta válaszában a miniszter.

(Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Budapesten 2022. december 15-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)