Sok napsütés, kora tavaszias meleg lesz

223382
2023.02.22. 06:05
Több helyen több órára kisüthet a nap szerdán napközben, a felhőzet inkább csak északon és keleten növekedhet meg kissé. A reggeli órák néhol ködösek lehetnek, délelőtt és délután csak néhol, elszórtan számíthatunk esőre, záporra. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 Celsius-fok között alakul.

Szerdán a többórás napsütés mellett napközben az ország északi, keleti felén növekedhet meg a felhőzet, és néhol akár kisebb eső, zápor is előfordulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás. A reggel helyenként ködös lehet – írja az Időkép. A portál tájékoztatása szerint hajnalban mínusz 1 és plusz 5,

kora délután 9 és 17 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk.

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint szerdán nem lesz front felettünk, de az átlagosnál enyhébb idő miatt a melegfrontra érzékenyeknél migrén, vérnyomás-ingadozás, fáradékonyság, dekoncentráltság újra előfordulhat, illetve fokozódhatnak a gyulladásos panaszok is.

Hajnalban a párás, ködös tájakon felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.

Csütörtökön és pénteken elszórtan számíthatunk zivatarokra

Csütörtökön már felhős lesz felettünk az ég. Napközben nyugat felől egyre több helyen előfordulhat szórványosan eső, zápor. A déli, délkeleti szél a dunántúli és a középső tájakon élénk lehet. Hajnalban 1–6 Celsius-fok várható. Délután északon 7 és 9, máshol 10 és 16 Celsius-fok közé melegszik a levegő.

Pénteken eleinte keleten, északkeleten eshet, nyugat, délnyugat felől azonban egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Délután a napos időszakok mellett elszórtan lehetnek záporok, akár egy-egy zivatar is előfordulhat. A nyugati-délnyugati szél főként az ország déli és keleti felén támadhat fel. Hajnalban 2–7, napközben 9–16 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)