Durva büntetőfékezés az autópálya belső sávjában, 160-as tempónál

2023.02.23. 12:08
Az Egri Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt egy 58 éves férfi ellen, aki büntetőfékezéssel próbált megleckéztetni egy másik sofőrt az M3-as jelzésű sztrádán.

A vád szerint a sértett az autópályán utolért egy teherautót, amit meg akart előzni. A vádlott a megengedett sebességet túllépve haladt a belső sávban, amikor a sértett megkezdte előtte az előzést.

A vádlott ekkor néhány méterre megközelítette a nála lassabban haladó sértettet, és villogott rá. Az előzés befejezése után a másik sofőr visszasorolt a külső sávba, a vádlott pedig 160 kilométer per órára felgyorsítva folytatta az útját.

A sértett ezután rálépett a gázpedálra, utolérte a vádlottat, és megközelítette úgy, hogy a követési távolság szabályait nem tartotta be. A vádlott ekkor azért, hogy a másik sofőrt megleckéztesse, hirtelen, 2 másodpercen keresztül fékezni kezdett.

A büntetőfékezés során a vádlott sebessége a korábbi körülbelül 159,3 kilométer per óráról 129,6 kilométer per órára csökkent. A sértett vészfékezéssel el tudta kerülni az ütközést.

A vészfékezés végére a két jármű között csak kb. 2-2,5 méter távolság volt.

A nyomozó hatóság az egyéb KRESZ-szabályszegések miatt mind a vádlottal, mind a sértettel szemben szabálysértési feljelentést tett, közölte a Heves Vármegyei Főügyészség.