Egyetlen háziorvos sem írta alá az új ügyeleti szerződést, a rezidensek ügyelhetnek

GettyImages-460492806
2023.02.24. 08:26
A győri körzetben egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését, így az ott dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek láthatják el az ügyeletet – értesült kórházi forrásokból a MedicalOnline.

Győr-Moson-Sopron Vármegyében vezetik be következőnek az új ügyeleti rendszert, azonban valamennyi, a kórházban dolgozó háziorvos megtagadta az ügyeleti szerződés aláírását. A Petz Aladár Megyei Oktatókórházban rendkívüli értekezletet is összehívtak – értesült kórházi forrásokból a MedicalOnline.

A lap értesülései szerint egyelőre csak márciusra szerveznék át a rendszert emiatt, és a tervek szerint a manuális és nem manuális szakmákban dolgozó rezidensek felváltva látnák el, páros, valamint páratlan napokon.

Az ügyeleti beosztás alól mentesülnek a kórház azon fiatal orvosai, akik nem közvetlen betegellátást nyújtó osztályokon dolgoznak, valamint az intenzív- és sürgősségi ellátásban résztvevők.

Jöhetnek a rezidensek

Egy tavaly augusztusi, Pintér Sándor belügyminiszter által aláírt rendelet alapján módosítottak egyes miniszteri rendeleteket a szakorvosképzés átalakításához kapcsolódóan. Egyebek mellett módosult a korábbi rendelet, amely az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szól. A szakorvosjelöltek (rezidensek) ügyeleti ellátása felügyeletének három típusa is megmaradt, így a személyes, a telefonos és a behívásos. A részletszabályok ugyanakkor módosultak.

Amennyiben az ügyeleti feladatellátás megkezdéséhez a jelölt által választott szakterületen részvizsgát írtak elő a miniszteri rendeletben, a sikeresen teljesített részvizsga után, a telefonos elérhetőség melletti felügyelet vagy behívásos rendszer keretében megvalósított felügyelet mellett is bevonható a rezidens.

Az új ügyeleti rendszer

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy megváltozik az ügyeleti rendszer. Takács Péter egészségügyi államtitkár korábban elmondta, hogy a lakosság elsőként az ügyeleti ellátásszervezést megtapasztalja. Felidézte, hogy a másfél évig tesztelt Hajdú-Bihar vármegyei modell alapján derült ki, hogy nem kell háziorvosi kompetencia a teljes éjszakára, csak délután négytől este tízig azokra az esetekre, amelyek nem igényelnek mentőt. 

Győrfi Pál akkor elmondta, hogy 48 FELNŐTT HÁZIORVOSSAL ÉS 34 GYERMEKHÁZIORVOSSAL KÖTÖTTEK ÜGYeLETI SZERZŐDÉST HAJDÚ-BIHAR VÁRMEGYÉBEN.

A Belügyminisztérium tavaly az év utolsó napján tette közzé a módosítást, amely új alapokra helyezi egyebek mellett a praxiskörzeteket, az állami mentőszolgálat szerepét és a szakápolási rendszert is.

Emiatt a központi ügyelet megszervezéséért – Budapesten kívül – az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) lesz a felelős. Ez alapján az OMSZ a háziorvosi, házi gyermekorvosi részvétellel működő ügyeletet hétköznap 16.00–22.00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 08.00–14.00 óráig biztosítja.

Az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében már el is indult. Az új rendszerben a 1830-as telefonszámot kell majd hívni, és vármegyénként lesz központi triázs, ahol a diszpécser a kikérdezési protokoll alapján megfelelő helyre irányítja a beteget. Ez azt jelenti, hogy a beteghez mentőt riaszthat, beküldheti a beteget az orvosi ügyeletre, és megkérheti, hogy másnap menjen be a háziorvosához.

Nyomásgyakorlásba kezdtek az orvosok

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) február elején egyhangúlag megszavazta, hogy a hosszú távú célok elérése érdekében a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződést, helyezzék letétbe feladatellátási szerződésük felmondását, a kórházi orvosok pedig önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe. Döntésüket azzal indokolták, hogy a magyar egészségügy helyzete tarthatatlanná vált. 

EZT KÖVETŐEN ARRÓL TÁJÉKOZTATOTT A MOK, HOGY TÖBB ORVOS IS JELEZTE, PRESSZIÓ, FENYEGETÉS ÉRI ŐKET AZ ÜGYELETI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE MIATT. 

Ezzel összefüggésben azt üzenték kollégáiknak, hogy a MOK elnöksége etikai eljárást kezdeményez egy megyei háziorvosi kollegiális vezetővel szemben, aki néhány napja a háziorvosokkal folytatott megbeszélésen a saját kollégáit negatív értékítélettel minősítette, és valótlan állításokat tett az orvostársadalom összefogásával kapcsolatban.

(Borítókép: Carl Court / Getty Images)