Akadályozzák a bevándorlók a pengés kerítést javító rabokat

Határ 02
2023.02.26. 07:55
A déli határszakaszon 700 rabot vezényeltek ki a pengés kerítés építésére. Az elítéltek eddig több mint 228 ezer munkaórát dolgoztak – tudta meg az Index.

„A 2023-as év első hónapjaiban nem enyhült számottevően a migrációs nyomás” – mondta az Indexnek Tárik Meszár. A Migrációkutató Intézet munkatársa szerint a magyar hatóságoknak ebben az évben már több mint 13 ezer esetben kellett intézkedniük a déli határon és 144 embercsempészt tartóztattak le.

A melegebb időjárás beköszöntével valószínűsíthetően a számok is növekedésnek indulnak

– tette hozzá. A Migrációkutató Intézet munkatársa szerint mostanában kevesebb bevándorlóval lehet találkozni a balkáni országokban. Szerbiában például a hatóságok törekszenek arra, hogy a jellemzően Szíriából, Afganisztánból, Marokkóból és Pakisztánból érkezők ne legyenek túlságosan szem előtt. Mint mondta: a migránsok főként a nagyobb befogadóközpontokban vészelik át a téli hónapokat és innét próbálják meg felvenni a kapcsolatot az embercsempészekkel, hogy a jó idő beköszöntével útnak indulhassanak Nyugatra.

Bot, balta, kő

„Rendszeresen megdobáltak a határon és akadályoztak bennünket a kerítés építésében, illetve a javítási munkákban” – nyilatkozta az Indexnek egy baksi vállalkozó, aki beosztottjaival vett részt a déli határkerítés erősítésében. „Azt kiabálták nekünk, hogy tagadjuk meg a munkát és ne dolgozzunk. Csacsiság ilyet mondani egy vállalkozónak!” – mondta a neve elhallgatását kérő férfi.

Tavaly nyár óta a börtönök lakóit is kivezénylik a déli határszakaszra.

Az illegális bevándorlók sajnos a fizikai erőszak alkalmazásától sem riadnak vissza

– mondta el Makula György ezredes. A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) Kommunikációs Főosztályának vezetője szerint tavaly augusztusban például baltával, botokkal felfegyverkezve jelent meg egy 15-20 fős migráns csoport Ásotthalom térségében az ideiglenes biztonsági határzár szerb oldalán. A csoport tagjai kövekkel dobolták meg a kerítés megerősítésén dolgozó elítélteket, illetve a felügyelő személyzetet.

Hattyúnyakkal a létrák ellen

A kormány döntésének megfelelően a büntetés-végrehajtási szervezet a magyar–szerb határszakon felállított – 165 km hosszúságú  kerítés megerősítését végzi a munkára kivezényelt fogvatartottakkal. „Kollégáink irányításával a rabok a megerősítést szolgáló úgynevezett hattyúnyakakat pengés kerítéselemmel fedik, míg alsó felüket több soros NATO-dróttal szerelik fel, amely műszaki megoldások az illegális migránsok létrás módszerrel történő átmászását hivatottak meggátolni” – mondta az ezredes.

Hozzátette: a magyar–szerb–horvát hármas határszakasz térségében található közel 10 km-es hódunai szakasz területén pedig egy teljesen új határzárat telepítettek. A megerősítés részét képezi még a határzár első sorának betonacél síkhálóval történő ellátása, illetve a gyors telepítésű drótakadály (GYODA) cseréje és magasítása is, melyek elsődlegesen a kerítés átvágását akadályozzák meg. A 2022 augusztusa óta zajló munkálatokban 150 büntetés-végrehajtási szakember irányításával 700 fogvatartott vesz részt, akik eddig több mint 228 ezer munkaórát dolgoztak.

Lövöldözések a Vajdaságban

Az utóbbi hónapokban a Vajdaságban több fegyveres összecsapás is történt különböző csoportok között. Január végén a zombori Beli Dvor Motel közelében két, bevándorlókból álló csoport került tűzharcba, amelynek során egy ember meghalt. Tavaly november végén pedig Horgoson, a település központjában lövöldöztek a bevándorlók. A konfliktusban legalább hatan megsérültek.

(Borítókép: Határon építkező rabok. Fotó: BVOP)