Szorít a határidő az intézmények számára

2023.02.26. 12:56
Ha kiszámíthatóbb rezsikiadásokra váltanának az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és az alapítványi fenntartású egyetemek, akkor februárban még kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változók helyett a fixált villamosenergia-árakat – közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Az érintettek 2023. február 28-a éjfélig elektronikus úton nyilatkozhatnak az áramkereskedőjük felé arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe kívánják venni a módosított elszámolást. A rögzített áramtarifákra április elejétől 2023 végéig térhetnek át az intézmények – adta hírül az Energiaügyi Minisztérium.

A Minisztérium közleményében kifejtette, a háború és a szankciók okozta nemzetközi energiaválságban korábban sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. Hozzátették, ősz óta fokozatos visszarendeződés figyelhető meg a világpiacon, jelenleg is a tavalyi csúcsoknál kedvezőbb szinten alakulnak az árak.

A villamosenergia-szolgáltatásban fix árakra átállás lehetőségére jogosultak körébe a költségvetési szervek, az állami gazdasági társaságok, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, intézményeik és cégeik, a közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények és az egyházak tartoznak.

A kormányrendeletben foglaltak a 2023. december 31-e előtt lejáró villamosenergia-vásárlási szerződésekre, a fix versenypiaci szerződéssel rendelkezőkre vagy az egyetemes szolgáltatásban ellátottakra nem alkalmazhatók.

Az Energiaügyi Minisztérium közleményében kiemelte, a magyar családok az átlagfogyasztásig egész évben rezsivédett áron, jelenleg Európában a legolcsóbban jutnak az áramhoz és földgázhoz. A minisztérium hangsúlyozta, folyamatosan azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai a lehető legkevésbé terheljék a hazai fogyasztókat. A földgáznál alkalmazott megoldás mintájára az áramár szabadon választható rögzítése is kiszámítható szinten tartja az intézményi felhasználók költségeit. A villamos energia esetében a fix áras időszak kilenc hónapon át, áprilistól egészen 2023 végéig tart majd – írták.