Hivatali visszaélés miatt vádat emeltek egy földhivatali szakügyintéző ellen

2023.02.28. 12:56
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy földhivatali szakügyintézővel szemben, aki visszaélve hivatali hatáskörével, szabálytalan eljárással termőföldeket segített telephellyé átminősíteni ismerősei számára – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Négyessyné Bodó Marianna tájékoztatása szerint a kecskeméti nő 2019 májusában két régi ügyfelének huszonkét szántó és legelő más célú hasznosításának engedélyezését intézte. Ismerősei – az általuk irányított cégek nevében – 

napelempark létesítése miatt kérték a termőföldek művelési ágának megváltoztatását, és így a földvédelmi járulék megfizetése alól is mentesültek.

A cégvezetők – annak ellenére, hogy a napelemparkok nem valósultak meg – alig fél év múlva ugyanezen termőföldekkel kapcsolatban a telephellyé való átminősítést kérelmezték. Ügyeikben ismét a szakügyintéző járt el, akinek a kérelmeket el kellett volna utasítania. Ehelyett azonban a nő valamennyi ingatlan esetében hamis tartalmú feljegyzéseket készített, amelyek szerint az előzetesen engedélyezett beruházások megvalósultak.

A szakügyintéző a hivatali hatáskörével visszaélve közreműködött a földterületek művelési ágának telephelyre történő átvezetésében, és így 

az egyik cégvezető a földforgalmi törvény kijátszásával szerezte meg cégeinek öt termőföld tulajdonjogát.

„A hivatalos személynek minősülő szakügyintéző jogsértő intézkedése következtében az érintett cégek jogosulatlanul mentesültek a földvédelmi járulék megfizetése alól is, és ezzel összesen 13 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek” – közölte a főügyészség az MTI-vel.

Az ügyészség a szakügyintézőt és a két cégvezetőt költségvetési csalással és hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítással, valamint termőföld jogellenes megszerzésével vádolja. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság dönt.