Kábítószer-kereskedőket lepleztek le a hatóságok Somogy vármegyében

2023.03.01. 12:35
Közel ezer tablettát foglalt le a rendőrség, az elkövetők 6–12 év közötti fegyházbüntetésre számíthatnak.

Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat öt férfival és egy nővel szemben a Somogy Vármegyei Főügyészség

A kábítószerrel kereskedő csapat négy tagja dél-dunántúli településekhez köthető, a másik két vádlott pedig budapesti. Előbbi négy elkövető eleinte a két fővárosi csapattagtól vásárolt jelentős mennyiségű kábítószert tartalmazó tablettákat 2022 februárjában értékesítés céljából.

A hatóságok összesen 900 darab tablettát foglaltak le.

Az elkövetők mindegyike részt vett az üzletben, azonban hasznuk végül nem lett belőle, mivel a nyomozók egy összehangolt rendőrségi akcióban lefoglalták a kábítószert.

Az eljárásban a két vevőt és az egyik eladót is letartóztatta a bíróság, míg a harmadik vevő bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádirata alapján a kereskedők 6–12 év és hat hónap közötti fegyházbüntetésre, valamint közügyektől eltiltás kiszabására számíthatnak.