„Az orvosokat védi a kötelező kamarai tagság megszüntetése” – állítja az államtitkár
További Belföld cikkek
A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban Takács Péter kijelentette, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem a kormányt helyezi nyomás alá, hanem a betegbiztonságot veszélyezteti azzal, hogy visszaél a hatalmával, és azokat az orvosokat fenyegeti, akik esküjükhöz híven egyszerűen csak dolgozni és gyógyítani akarnak.
A most elfogadott törvénymódosítással ezt az eszközt kivettük a kamara kezéből, tulajdonképpen a saját kollégáinkat, az orvosokat védjük meg, akik ezentúl a kamarai tagság nélkül is dolgozhatnak
– magyarázta a Belügyminisztérium államtitkára.
Hangsúlyozta azt is, hogy az új struktúrában résztvevő kollégáknak sokkal jobb feltételeket tudnak kínálni. Az országos átlag alapján a bruttó orvosi órabér 4000-4500 forint volt, amely most az új ügyeleti rendszer bevezetésével több mint duplájára – hétköznap 9000, hétvégén 11 000 forintra – emelkedik, mert a profitorientált, ellátást szervező cégeket kikapcsolják a rendszerből – mondta.
„Tehát több pénzt tudunk adni az orvosoknak és azoknak az asszisztenseknek is, akik eddig bruttó 1500 forintos órabért kaptak. Őket most hétköznap 2900, hétvégén 3500 forintos bruttó órabérrel tudjuk foglalkoztatni, a mentőtisztek és a kiterjesztett hatáskörű ápolók díja pedig még magasabb lehet” – ismertette az államtitkár.
Arra, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében a rezidensek segítségével fogják ellátni az ügyeletet, a lapnak elmondta: szakorvosok és rezidensek is segítenek, de mind olyanok, akik megfelelnek az ügyeleti részvételre vonatkozó jogszabályoknak.
Ha a MOK által felbujtott orvosok bojkottja folytatódni fog, a megyei kórház orvosai is részt fognak venni az ügyeletben, ráadásul némelyikük még magasabb óradíjban fog részesülni, mint amit a kórházban kapna. A kollégák tehát helytállnak addig is, ameddig a kamara által megfélemlített háziorvosok vissza nem nyerik a bátorságukat ahhoz, hogy önkéntesen csatlakozzanak
– fogalmazott az államtitkár.