Sokkal több bolt zárt be 2023-ban, mint korábban a kereskedelmi szövetség szerint

GettyImages-971756328
2023.03.06. 08:51
Nagyobb lesz az üzletbezárások üteme 2023-ban a korábbi évek átlagánál – erről Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára beszélt nemrég egy interjúban.

A kormány korábbi döntésének értelmében az élelmiszerekre vonatkozó ársapkák április 30-ig vannak meghosszabbítva.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az érintett termékeknél rögtön megugranak majd az árak, amikor megszüntetik a szabályozást, viszont a kereskedők csak óvatosabban fognak nekifutni az áremelésnek, mivel a vásárlók már hozzászoktak az alacsonyabb árakhoz.

Ha a teljes élelmiszerpiacot nézzük, akkor idén az előrejelzések szerint lesznek termékek, amelyek idővel akár olcsóbbak is lehetnek

– fogalmazott a növekedés.hu-nak Vámos György, aki hozzátette, az élelmiszerpiacon a mezőgazdasági alapanyagok azok, amik döntően befolyásolják az árakat, egyes alapanyagáraknál pedig már nemzetközi szinten is történt egy csökkenő tendencia.

Két szakasz, piactorzító hatás

Vámos György az interjúban elmondta, amikor a kormány az árstopok bevezetéséről döntött az élelmiszer-kereskedelemben, teljesen más viszonyok voltak, mint most. Azt is hozzátette, hogy a döntés előnye a vásárlók számára nem vitatható. A több mint egyéves történetet azonban így két szakaszra bontotta.

Az időszak első fél évében a kiskereskedők viszonylag jól tudták kezelni a helyzetet, bár első pillanattól kezdve keserű pirula volt az árbevétel-kiesés, amit le kellett nyelniük. Ebben segített az is, hogy az eladási volumenek ekkor még nem estek vissza a bolti kiskereskedelemben, sőt nőtt is a piac

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ebben az időszakban az infláció sem szállt el annyira, mint most.

„Persze a piaci szereplők nyilván ennek se örültek, de úgy tűnt, hogy az ársapkák nem okoznak komoly piaci zavarokat” – fűzte hozzá az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György a második szakasszal kapcsolatban elmondta, hogy mindezek után egy olyan mértékű drágulás történt az energia, az alapanyagok, a beszállítók és a késztermékek terén, amit a kormány, a kutatók és a cégek sem láthattak előre.

Az élelmiszeripar belföldi átadási árai a növekedési ütemet nézve 50 százalék fölé szöktek a tavalyi év végére, az élelmiszerboltokban viszont 50 százalék alatt ragadt a drágulás üteme. Így viszont a boltosok az árstopos termékeket már huzamos ideje magasabb áron szerezték be, mint amennyiért eladták

– idézte fel az eseményeket a főtitkár, aki szerint innentől már piactorzító hatása volt az ársapkának.

(Borítókép: Fiona Goodall / Getty Images)