Kiderült, mely szakok hallgatóinak számát növelné a kormány

DBZOL20190109014
2023.03.07. 17:18
A kormány azt szeretné elérni, hogy 2030-ra minden második felsőoktatásban résztvevő hallgató matematika, természettudomány, mérnök, informatika (mtmi) területen tanuljon – mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) államtitkára.

 Jelenleg minden negyedik hallgató tanul az mtmi területen, mutatott rá Hankó Balázs a Huawei „Women in Technology" elnevezésű országos pályaorientációs program záróeseményén.

A kormány célja, hogy legalább egy magyar egyetem bekerüljön a világ TOP 100-as listájára, uniós szinten pedig három magyar felsőoktatási intézmény legyen az élvonalban.

Magyarországon jelenleg 11 „elit ligás egyetem” van.

Hankó hozzátette, 

ARRA IS TÖREKSZENEK, HOGY MAGYARORSZÁGOT A 10 LEGJOBB INNOVÁTOR KÖZÖTT TARTSÁK SZÁMON AZ EU-BAN.

Az államtitkár kitért arra, hogy a megújult felsőoktatásba az idén 27 százalékkal többen, 126 449-en felvételiztek.

A lányok jelentkezését is várják

Jelenleg a felsőoktatásban a hallgatók 55 százaléka, az mtmi területen tanulóknak pedig 25 százaléka hölgy.

Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary és Nyugat-Balkán kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója az MTI-nek elmondta,

a mérnöki szakmák bemutatására szolgáló programjukkal a pályaválasztás előtt álló lányokat célozták meg.

A tavaly októberben indult kezdeményezésben több mint 70, főként a középiskola 10. osztályába járó lány vett részt tanárával együtt. A program négy helyszínen, Budapesten, Győrben, Kecskeméten és Oroszlányban zajlott.

A szombatonként tartott tanfolyamokon a résztvevők olyan eszközökkel ismerkedhettek meg, mint például a 3D nyomtató és a tervező programok– tette hozzá Gecse Mariann, aki reméli, hogy a program lerombolta azokat a sztereotípiákat, amelyek szerint egy lánynak nem való a mérnöki pálya.

Major Gábor, a Maker's Red Box ügyvezető igazgatója – a program megvalósításának partnere – elmondta, a jövő munkaerőpiacáról két dolgot lehet állítani:

  • sokkal erősebb lesz a digitalizáció, szinte nem is lesz olyan szakma, amiben valamilyen módon a digitalizáció ne szivárogna be.
  • A robotok, az automatizáció megjelenésével felértékelődik az emberi kapcsolatok jelentősége.

Major Gábor az MTI-nek elmondta, a Marker's Red Box egy olyan tananyag, amely a digitális képességek és a munkaerőpiac által elvárt együttműködési képesség fejlesztésére szolgál.

Hankó Balázs megköszönte a Huaweinek, hogy felkarolta a nők ügyét a technológiában.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)