Kalapáccsal próbálta megölni feleségét egy férfi Heves vármegyében

2023.03.07. 13:13
Vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki korábban kalapáccsal próbálta megölni mozgáskorlátozott feleségét Erdőteleken.

A főügyészség tájékoztatása szerint a 76 éves férfi 2022 tavaszán 57 év házasság után közös otthonukban minden előzmény nélkül egy félkilós kalapáccsal támadt mozgáskorlátozott feleségére. Az ágyban fekvő nő fejére és testére legalább tizenhat ütést mért, majd – mivel úgy gondolta, a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyekbe rövidesen belehal – magára hagyta az asszonyt.

A sértett azonban fel tudta hívni szomszédját, aki a helyszínre sietett, és segítséget nyújtott a sérültnek, majd értesítette a mentőket és a rendőrséget. A vizsgálat szerint a férj támadása csak azért nem okozta az asszony halálát, mert ő igyekezett a csapásokat hárítani, emellett a rugalmas ágymatrac és a párna jelentősen tompította az ütések hatását.

A főügyészség a beszámíthatóságában – egyebek mellett alkoholizmusa miatt – enyhén korlátozott férfit bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását javasolta vele szemben az ügyben eljáró bíróságnak – adta hírül az MTI.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport