Rétvári Bence: Az unió az embercsempészek profitját növeli

K EPA20221205142
2023.03.13. 11:48
Az Európai Unió nem meri megvédeni a külső határokat, elvesztette a kontrollt a bevándorlás felett, ezt a folyamatot már az embercsempészek uralják, ők döntik el, ki lesz európai lakos, és ki nem – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Zajlik az illegális migráció, százezrek jelennek meg évről évre az Európai Unió külső határainál, csak a magyar déli határnál 270 ezer esetben fordítottunk vissza tavaly illegális határátlépést elkövetőket – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: az unió nem tudja megállítani a határainál az illegális bevándorlókat, „nemcsak a készség, hanem az akarat sincs meg, ezért most az európai népesség meghatározói sajnos az embercsempészek”; az észak-afrikai, közel-keleti, balkáni alvilág dönt, ki lesz európai lakos.

Rétvári Bence szerint az unióban nincs központi akarat ennek kivédésére, „sőt Magyarország ellen indítanak eljárásokat, amiért a déli határt megvédi”. Pedig nemrég Athénban tizenöt uniós tagállam – köztük Magyarország fogadott el egy közös nyilatkozatot arról, hogy a külső határvédelem közös európai uniós cél legyen, és járuljon is hozzá az EU a határvédelem költségeihez – idézte fel az államtitkár. Közölte, Magyarország esetében ez másfél milliárd eurót jelent.

A tizenöt ország az unió többsége, de ilyenkor megszólal például a luxemburgi külügyminiszter, hogy ők semmiképpen sem járulnak hozzá kerítések, falak építéséhez, ezt sosem fogják támogatni

– mondta Rétvári Bence, úgy folytatva, tehát mindig ott vannak a bevándorláspártiak, akik semmilyen érdemi lépést nem tesznek azért, hogy a külső határok megvédése közös uniós forrásból történjen.

„Ez a fajta világnézet uralkodó az unión belül, a migrációpárti, továbbra is a migránsok kötelező kvóták szerinti szétosztását erőltetik, nem látják be, hogy ez meghívólevél, és nem is működik” – fűzte hozzá az államtitkár. Megjegyezte, a kiutasító határozatok töredékét sem tudják végrehajtani, „tíz esetből kilencben tudnak valakit kiutasítani, de azok egy jó része aztán újra megpróbálja az unióba való belépést”.

Az embercsempész-hálózatok százezerszámra hozzák be illegálisan a bevándorlókat Európába – hangoztatta Rétvári Bence. Felidézte a tavalyi lövöldözést az M5-ös autópályán, és elmondta, hogy csak az a kisbusznyi migráns 41 millió forintot fizetett az embercsempészeknek. „Óriási üzlet, nem csoda, hogy minden második nap lövöldözést is lehet hallani Szerbia felől, bandaháborúk zajlanak” – mondta. Hozzátette: gyakorlatilag „az embercsempészek profitját növeli az unió”.

Az államtitkár kérdésre kitért a gyermekvédelmi törvényre is. „Brüsszelből folyamatosan támadják, most az Európai Bíróságon is, ez a Nyugat-Európát áthálózó genderideológia miatt van” – mondta Rétvári Bence. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a törvénynek olyan elemei vannak, mint például a pedofil-nyilvántartás, „amely már közel nyolcezer esetben biztosított adatot azok számára, akik aggódtak a gyermekük miatt”.

A nyilvántartásban könnyen lehet keresni a kormányablakos regisztrációval: ha valakinek van kiskorú gyermeke, a Család menüpontban a Gyermekvédelem fülre rákattintva érheti el. Ha ott a szülő beírja a nevet, akivel kapcsolatban gyanúja merül fel, amennyiben korábban pedofil bűncselekményt követett el, kidobja a települést, Budapesten a kerületet is, és az illető fényképét

– magyarázta az államtitkár.

Hozzátette, ha a szülő látja, hogy valóban ő az, akivel kapcsolatban gyanakodott, tud lépéseket tenni, hogy megóvják a gyermeket. Bármennyi lekérdezés indítható – ingyenesen. Az első egy hónapban közel ötezer lekérdezés volt, azóta havonta száz–ötszáz – közölte Rétvári Bence. Leszögezte: „Megvédjük a családokat, nincs kompromisszum az ilyen visszataszító bűncselekmények elkövetőivel szemben.”

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a gyermekvédelmi népszavazáson minden eddiginél több, 3,6 millió ember „szavazott egy irányba”, a baloldali ellenkampány dacára. „Messze több, mint ahányan egyébként ránk szavaztak, bár az is szép, hárommilliós szám volt” – jegyezte meg Rétvári Bence.

(Borítókép: Illegális bevándorlók sátortábora a párizsi legfelsőbb közigazgatási bíróságként működő Conseil d'Etat előtt 2022. december 5-én. Fotó: Yoan Valat / MTI / EPA)