LMP: meg kell akadályozni, hogy Magyarország akkumulátorgyarmat legyen

2023.03.18. 15:53
Meg kell akadályozni, hogy Magyarország akkumulátorgyarmat legyen, az LMP elutasítja a Professzorok Batthyány Köre debreceni csoportjának támogató álláspontját – mondta a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese szombati budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté kifejtette: az akkumulátorgyár-beruházások jelentősen károsítják a környezetet, komoly víz-és energiaigénnyel rendelkeznek, valamint veszélyeztetik a termőföldeket.

Elképesztő, hogy doktorok, egyetemi professzorok, tudós emberek asszisztálnak ahhoz a kormányzati lobbitevékenységhez, hogy Magyarországot akkumulátorgyarmattá tegyék

– fogalmazott a politikus.

A frakcióvezető-helyettes azt is hangsúlyozta: a kínai akkumulátorgyárnak elsősorban a debreceniek, a Hajdú-Bihar megyében élők látják kárát, de a beruházás közvetve minden állampolgár részéről áldozatát kíván. „Nem lehet fejlődésnek nevezni azt az iparpolitikát, ami Magyarország gyarmatosításához, erőforrásainak túlhasználatához járul hozzá” – tette hozzá Kanász-Nagy Máté, felidézve, hogy az LMP országos népszavazást kezdeményezett az akkumulátorgyárak ügyében.

A népszavazás kérdéséről a  jövő héten dönt a Nemzeti Választási Bizottság. Kanász-Nagy Máté azt mondta: az LMP pozitív döntésre számít, el akarják kezdeni az aláírások gyűjtését.