Hétfő délutántól már teljes vonalon közlekedik a 3-as metró

ZS 2026
2023.03.19. 10:16
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon számolt be ismételten arról, hogy március 20-ától, hétfőtől ismét a teljes vonalon közlekedik a 3-as metró Budapesten, a felújítás onnantól már csak két megállót érint.

Március 20-ától, vagyis hétfő délutántól újra a teljes vonalon jár a 3-as metró Budapesten, melyre Karácsony Gergely is emlékeztetett saját közösségi oldalán. A főpolgármester bejegyzésében azt írta: a felújítás onnantól már csak a Nagyvárad teret és a Lehel teret érinti.

A szerelvények ráadásul ezeken az állomásokon még nem is állnak meg, hanem pótlóbusszal közelíthetők meg.

Karácsony Gergely korábban a Nyugati pályaudvaron lévő felújított megállóról is osztott már meg fényképeket, ahol több újítás is történt.

Öt és fél évig tartott a rekonstrukció

A 3-as metró felújítása még 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is.

felújításnak köszönhetően minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferde pályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozott emberek közlekedését.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító 3-as metró felújítása – várhatóan két hónap múlva – a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be.

Májustól már mindennap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok – írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az egyik korábbi közleményében.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)