Élelmiszerboltot akart kirabolni egy férfi, nyolc év fegyház vár rá

2023.03.20. 10:12
Nyolc év fegyházbüntetéssel sújtott a Csongrádi Járásbíróság egy férfit, aki február közepén megpróbált kirabolni egy helyi boltot – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Szanka Ferenc elmondta, hogy a többszörösen büntetett előéletű, különös és többszörös visszaeső vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A bíróság elé állított férfi a vádfeljegyzés szerint február 16-án reggel 9 órakor ment be napszemüvegben és szájmaszkban egy helybeli élelmiszerüzletbe. A vádlott a kezében egy húszcentis pengéjű késsel fenyegetőzve a bevétel átadására szólította fel az eladót, aki közölte, hogy nincs pénze.

A férfi ezt követően a kasszához lépett, amit kihasználva az eladó kifutott az üzletből. Ezt látva a rabló megijedt, és még mielőtt bármit elvett volna, elszaladt a helyszínről. A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben az ügyészség súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek – tudatta a csoportvezető ügyész.