Fenyegető levelet kapott több magyar háziorvos

2023.03.22. 15:15
Fenyegető levelet kaptak Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében azok a háziorvosok, akik eddig még nem kötöttek önként szerződést az Országos Mentőszolgálattal.

A járási tiszti főorvosok arra figyelmeztetik az alapellátókat, hogy teljesítsék kötelezettségüket, vállaljanak havonta kétszer délután négytől este tízig ügyeletet, adataikat adják át az ügyelet megkezdése előtt 48 órával OMSZ-nek, továbbá március végéig jelezzék a tiszti főorvos hivatalának, hogy az utasításoknak megfelelően jártak el.

A dokumentum szerint akik nem tesznek eleget az utasításoknak, azok akár 30 ezer forinttól 5 millió forintig terjedő pénzbírsággal és működési engedélyük visszavonásával is büntethetők, vagyis nem dolgozhatnának a körzetükben.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei orvosi kamara területi elnöke, Szíjjártó László azt nyilatkozta a Népszavának, hogy az orvosi kamara jogászai már vizsgálják a szerda éjjel postázott járási tiszti főorvosok ügyeletre kötelező levelét.

Szerinte ha nincs egészségügyi szükségállapot,

a háziorvosok nem vezényelhetők ilyen módon. 

Szíjjártó László arról is beszélt a lapnak, hogy azt tanácsolják a háziorvosoknak, kérjenek jogi segítséget, és mielőbb lépjenek fel a fenyegetéssel szemben.

A Népszava emlékeztetett, hogy hasonló nyomásgyakorlás történt február közepén is, amikor a Hajdú-Bihar vármegyei ügyelet elindítása előtt a járási ügyeletközpontok környékén praktizálókat „tájékoztató” értekezletre hívták, ahol megpróbálták rávenni a megjelenteket, hogy írják alá az OMSZ ügyeleti szerződését.

Az említett értekezleteken állítólag elmondták a résztvevőknek, mi várhat azokra, akik nem működnek együtt. A lap értesülései szerint elhangzott az is, hogy a NEAK szerződést bonthat az ügyeleti munkát visszautasítókkal, valamint külön lista készülhet a nevükkel a belügyminiszter számára.

Az Országos Mentőszolgálat arról tájékoztatta a Népszavát, hogy március 20-ig 66 háziorvossal és 44 házi gyermekorvossal kötöttek szerződést. Hajdú-Bihar vármegyében 345 körzet van, ebből 86 a gyermekorvosi praxis. Ennyi háziorvosnak kellene havonta 341 felnőtt- és 62 gyermekorvosi ügyletet vállalnia.

Egyre több orvossal köt új ügyeleti szerződést az OMSZ

Az Index is beszámolt róla, hogy március 1-jén Győr-Moson-Sopron vármegyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is élesedett az új ügyeleti rendszer.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ennek apropóján lapunknak korábban elárulta: 40-50 szerződéskötés van folyamatban, de a többség a Magyar Orvosi Kamara elvárásainak megfelelően tartózkodik.

Az ugytudjuk.hu érdeklődésére az OMSZ azt írta, Győr-Moson-Sopron vármegyében

62 HÁZIORVOSSAL ÉS 20 HÁZI GYERMEKORVOSSAL KÖTÖTTEK EDDIG SZERZŐDÉST.

Azon ügyeleti időszakokat, amelyeket a háziorvosok nem töltenek be, jogszerűen más orvosokkal (kórházi orvosok, mentőorvosok, mentőtisztek) biztosítják.

Azt is közölték, hogy az OMSZ állományában átvezénylésre nem került sor, a lehetőség azonban valamennyi munkatársuk számára nyitva áll.

„Ezzel a lehetőséggel más vármegyék orvosai, mentőtisztjei is élnek, hiszen számukra ez többletjövedelmet és sokak számára érdekes szakmai feladatot is jelent. Többletfeladat-vállalásuk nem az alaptevékenység terhére valósul meg, így az OMSZ működőképességét nem befolyásolja” – írták.

Az ügyeleti rendszer működése

A Belügyminisztérium tavaly az év utolsó napján tette közzé a módosítást, amely új alapokra helyezi egyebek mellett a praxiskörzeteket, az állami mentőszolgálat szerepét és a szakápolási rendszert is. Emiatt a központi ügyelet megszervezéséért – Budapesten kívül – az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) lesz a felelős.

Ez alapján az OMSZ a háziorvosi, házi gyermekorvosi részvétellel működő ügyeletet hétköznap 16.00–22.00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 08.00–14.00 óráig biztosítja.

Február 1-jén indult el az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer az egészségügyben Hajdú-Bihar vármegyében. A változások értelmében a hónap elejétől 16 és 22 óra között tizenegy telephelyen háziorvosi ügyeleti ellátást, 22 és reggel 8 óra között pedig sürgősségi ügyeletet nyújtanak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Orvosi Kamara február elején egyhangúlag megszavazta, hogy a hosszú távú célok elérése érdekében a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződést, helyezzék letétbe feladatellátási szerződésük felmondását, a kórházi orvosok pedig önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe.

Döntésüket azzal indokolták, hogy a magyar egészségügy helyzete tarthatatlanná vált.