Mégsem az öt éve nyomtalanul eltűnt férfi maradványai kerültek elő
További Belföld cikkek
-
Szijjártó Péter szerint Magyarország szuverenitását érte támadás Paks miatt
- Karikó Katalin a sikerről: Két dolog fontos, hogy fizikailag és mentálisan egészségesek legyünk
- Lemondott Stumpf István
- Kiderült, miért kellett a János kórházban 163 gyereket ellátni 24 óra alatt
- Veszélyes kisorolásba kezdett az M2-esen, beszorult az autó a kamion alá
Emberi csontokat és egy emberi koponyát találtak az árokpartokat takarító önkéntesek az ausztriai Wallern melletti kőbányánál. Mácsik Zoltán családjának jogi képviselője ezt követően úgy nyilatkozott, jó eséllyel az eltűnt férfi maradványait találták meg. Mindezt arra alapozta, hogy a férfi volt kollégája, akivel eltűnésekor találkozott, és akit a meggyilkolásával vádolnak, ezen a környéken haladt át nem sokkal az eltűnést követően.
Az RTL híradója szerda este jelentette be: nem az öt éve eltűnt villanyszerelő maradványait találták meg.
Az osztrák rendőrség szerint a csontok és a koponya egy római katonától származhatnak.
A csatornának nyilatkozott Mácsik Zoltán lánya, Adrienn, aki elmondta, hogy nagyon csalódottak, de nem vesztették el a reményt, hogy egyszer megoldódik édesapja eltűnésének ügye.
Mindent tagad a volt kolléga
Mácsik Zoltánt 2017. március 31-én látták utoljára, mikor azzal a céllal indult el otthonról, hogy találkozzon egy volt munkatársával, aki komoly összeggel tartozott neki. Úgy volt, hogy a találkozó során az exmunkatárs törleszti az adósságát. Tragikus módon azonban Mácsik Zoltán soha nem ért vissza a találkozóról, és azóta semmit sem lehet tudni róla.
MÁCSIK ZOLTÁN VOLT KOLLÉGÁJÁT A RENDŐRSÉG NAPOKON BELÜL ELKAPTA. A FÉRFIT AZ ÜGYÉSZSÉG EGY MÁSIK VILLANYSZERELŐ, ORLIK VILMOS MEGÖLÉSÉVEL IS VÁD ALÁ HELYEZTE.
Az egykori győri vállalkozó szerint a két eltűnt villanyszerelő külföldön kezdett új életet. Ezt az áldozatok hozzátartozói teljes mértékben kizártnak tartják. A férfi jelenleg börtönben ül, és továbbra is kitartóan tagadja az őt ért vádakat.
A család jogi képviselője, Lichy József korábban így magyarázta feltételezéseit a Blikknek:
A megölésével vádolt férfi Mácsik Zoltán eltűnése után járt Ausztriában, és láss csodát, pont azon a jánossomorjai határátkelőn ment át, ami a kőbányához nagyon közel található. Feltételezésem szerint a gyilkos ikrényi telkén lelőtte Zoltánt, aztán a holttestet autóba tette, és Ausztriába hajtott vele.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.