Elárulták, hány háziorvos mondott igent az ügyeleti szerződésre Borsodban

haziorvosi ugyelet2
2023.03.24. 06:51
Hat háziorvos írta alá az ügyeleti szerződést Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – tudta meg az Index az Országos Mentőszolgálattól. A KSH adatai alapján mindez azt jelenti, hogy a szakemberek kevesebb mint 2 százaléka bólintott rá az új ügyeleti struktúrára, miközben a rendszer alig több mint egy hét múlva már itt is élesedik.

Április 1-től negyedikként Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élesedik az új ügyeleti rendszer. Bő egy héttel a borsodi átállás előtt arról kérdeztük az ellátás megszervezéséért felelős Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), hogy hol tartanak az előkészületek. Válaszukban azt írták: „gondos előkészítő munka zajlott és zajlik, ami a szükséges személyi és tárgyi feltételek kialakítását biztosítja.” 

Arra a kérdésre, hogy a gyakorlatban ez mit jelent, azt felelték, hogy március 20-ig bezárólag hat háziorvossal kötöttek szerződést, hozzátették ugyanakkor, hogy további ötven szerződéskötés még folyamatban van.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 311 háziorvos praktizál Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, így ez azt jelenti, hogy 

a területen dolgozó szakemberek kevesebb mint 2 százaléka szerződött eddig.

Bár rákérdeztünk arra is, hogy hol tart a folyamat a házi gyermekorvosoknál, ez ügyben nem kaptunk tájékoztatást, így könnyen lehet, hogy közülük még senki nem írt alá.

Az OMSZ hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok továbbra is azt mutatják, hogy a hétköznap délután 4 és este 10 óra, valamint hétvégén reggel 8 és délután 2 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal – 7-es fokozatú súlyossági skálán 0, 1, 2, 3 szintű kórképekkel – fordulnak az ügyelethez „így ellátásukra a háziorvosok a legalkalmasabbak”.

„Bízunk benne, hogy az eddig távol maradt háziorvosok is mielőbb bekapcsolódnak az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer zavartalanul működhessen” – emelte ki a mentőszolgálat.

Tíz helyen lesz vegyes ügyelet

Az OMSZ-nél emlékeztettek, hogy az ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is az 1830 lesz, ahol a beteg szakszerű tanácsot kaphat. Amennyiben ez nem elég, a diszpécser sürgősségi ügyeleti autót vagy mentőt küld a páciens tartózkodási helyére, függetlenül attól, hogy épp mely településen van.

Válaszukban kitértek arra is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye tíz pontján úgynevezett „vegyes ügyeletek” működnek majd, ahol felnőttek és gyermekek is ellátást kaphatnak.

Azok számára, akik személyesen keresnék fel az ügyeletet, erre a vármegye nyolc pontján éjszaka és hétvégén is lesz lehetőség. Gyermekek számára a járási ügyeleti pontok mellett a kórházi központi gyermekügyelet is rendelkezésre áll

– írták.

Az Országos Mentőszolgálatnál arról is tájékoztatták lapunkat, hogy eddig 11 209 beteg kapott ellátást az új struktúrában, tapasztalataik szerint a rendszer „jól működik és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja”.

Hozzátették: a cél, hogy a jövő év elejére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön.

Mint ismert, februártól Hajdú-Bihar vármegyében, majd márciustól Győr-Moson-Sopronban és Szabolcs- Szatmár-Beregben lépett életbe a változás.

Neuralgikus pont lett

Ahogy arról korábban többször is írtunk, a Magyar Orvosi Kamara február elején közel egyhangúlag megszavazta, hogy a hosszú távú célok elérése érdekében a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződést. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a lapunknak adott interjúban azt mondta, hogy a kamara nyomásgyakorló akciója sikeres, a többség valóban tartózkodik a szerződéskötéstől, ami jelentősen lassítja az átállást.

A kormány álláspontja is mindvégig az volt, hogy a dokumentumok aláírása azért nem halad a megfelelő ütemben, mert a szakemberek attól félnek, hogy a MOK megbélyegzi, fenyegeti őket. Miután a kötelező kamarai tagság időközben megszűnt, ám a szerződéskötések továbbra sem pörögtek fel, a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelytől kértünk magyarázatot. Mint kiderült, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a számok egészen addig mellékesek, amíg az ellátás biztonságos és zavartalan. „Annyi orvosnak kell aláírni, ami a biztonságos, gyors, színvonalas működtetéshez szükséges” – mondta az Indexnek.

Az alapellátást érintő változásokról korábban szájbarágót is készítettünk, ezt ide kattintva érheti el.

(Borítókép: Index)