Megkéseltek egy kisfiát védelmező apát

2023.03.28. 12:42
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 38 éves férfival szemben, aki 2021 áprilisában, a saját nevelt fiával való korábbi konfliktus miatt számoltatott el az utcán egy 10 éves kisfiút, eközben kiabált, megütötte és leköpte a gyermeket, majd a kisfia védelmére kelt apát egy késsel megszurkálta.

A vádirat szerint a vádlott 2021. április 26-án a XVIII. kerületben, az utcán meglátta azt a 10 éves kisfiút, akivel a saját nevelt fiának korábban konfliktusa volt, ezért odalépett a fiúhoz azért, hogy ezt számonkérje tőle. A vádlott először kiabálni kezdett a gyermekkel, majd a karjánál fogva megrángatta, tenyérrel arcon ütötte és leköpte a kisfiút, valamint megfenyegette, hogy megszurkálja a családját − közölte honlapján az ügyészség. 

A gyermek közelben tartózkodó édesapja azonnal a kisfia segítségére sietett, és a gyermeke védelmében a vádlottat ököllel fejen ütötte, majd a további bántalmazás megakadályozása érdekében hátulról átkarolta. A vádlott ekkor azonban elővett egy kést, és azzal kétszer megszúrta a gyermekét védelmező apát, aki a kést, illetve a szúrást észlelve a gyermekével együtt futva hagyta ott a támadót. A vádlott még utánuk kiáltott, hogy megöli, és megszurkálja őket és a családjukat, majd ezután ő is távozott a helyszínről, az elkövetéshez használt kést pedig egy bokor alá rejtette.

A sértett a szúrások következtében életveszélyes mellkasi sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a 38 éves férfit – mint többszörös visszaesőt – életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza annak megállapításával, hogy a férfi a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.