Gyurcsány Ferenc választási bejelentést tett

2023.03.29. 15:04
A Demokratikus Koalíció Szegeden tart kihelyezett frakcióülést. Ennek apropóján Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke tartott sajtótájékoztatót, amelyen az uniós pénzekről és Botka László polgármesterről is beszélt.

„A Demokratikus Koalíció vitathatatlanul az Orbánnal szemben álló világ hegemón pártja” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, ezért ők viselik a legtöbb felelősséget a kormányváltásért és a későbbi kormányzásért is, „a nagyobb párt nagyobb felelősség”. Megjegyezte, „nem kell tagadnia az ellenzéknek, hogy 12 év ellenzékiség sok tudást, tapasztalatot elkoptat”.

A korábbi miniszterelnök hangsúlyozta: szisztematikusan készülnek arra, hogy olyan kormánya lesz Magyarországnak, amelynek meghatározó erejét a DK adja, ez a munka zajlik az árnyékkormányban és a parlamenti frakcióban is. Leszögezte, hogy nem kommunikációs látogatásokra érkeznek a különböző településekre, hanem mélységében akarják megismerni az ország problémáját.

Gyurcsány Ferenc Botka László szegedi polgármesterről elmondta: összességében példátlan a történet, a politikus „egy szabad, szolidáris és európai várost vezet”. A DK elnöke a jövő évi önkormányzati választás apropóján bejelentette, hogy

Botka László jelölését és megválasztását fogjuk támogatni.

A pártvezető úgy látja, nincs még egy olyan város, ahol valójában mindenki, aki nem a legjobb módúak közül kerül ki, lényegében alanyi jogon önkormányzati támogatást kap, „büszke lehet arra a város, hogy a rezsiválság idején úgy tartja fenn a tömegközlekedést, hogy az utazók csak minden negyedik forintot fizetik”. Azt pedig természetesnek gondolja, hogy „időnként lehetnek, talán voltak is viták, ez így szokott történni”.

Egy hónap alatt megállapodnának az EU-val?

Gyurcsány Ferenc kifejtette azt is, hogy a magyar kormány megállapodott az Európai Bizottsággal, hogy egy sor vállalást teljesítenek az uniós források folyósítása érdekében. A következő határidő március 31. Az ellenzéki képviselő nem tud annál

hazafiatlanabb dolgot elképzelni, hogy a magyar kormány ennyi pénzt enged ki a kezéből, a mi kezünkből, a magyar emberek, az önkormányzatok, a kis- és középvállalkozások kezéből. Nem azért nem lesz teljesítés, mert ármánykodik a baloldal, a DK, a Gyurcsány, hanem azért, mert amit vállaltak, azt nem nyújtották be.

A DK elnöke emlékeztetett arra is, hogy csökkent a reálkereset Magyarországon, „egy hónapot veszítettünk egy év alatt”, a kormány mégsem megy el a pénzért, „mert az a NER felszámolását jelentené. Fontosabb neki saját hatalma, mint nemzetének jóléte. Nem mi vagyunk az ország sorsának rontói, hanem saját kormányunk, a felelős Orbán Viktor. A kormánynak mennie kell, mert nem teljesíti hazafias kötelezettségét.”

Gyurcsány Ferenc végül azt állította, ha ők lennének kormányon, egy hónap alatt megállapodnának az Európai Unióval.

Ők állnak az EP-lista élén

Gyurcsány Ferenc tegnap a Spirit FM-en jelentette be, hogy Dobrev Klára, Molnár Csaba és Vadai Ágnes lesz a Demokratikus Koalíció EP-listájának első három helyén. Az első kettő politikus most is EP-képviselő, Vadai Ágnes a magyar Országgyűlés tagja, a pártelnök szerint már régóta szeretett volna Brüsszelbe menni.

Az is kiderült, hogy az EP-listára Dobrev Klára és Molnár Csaba fog javaslatot tenni, ezen múlhat az is, hogy lehet-e megállapodás az MSZP-ből kilépett, az Esély Közösséget építő Ujhelyi István, valamint a DK között.

Fidesz: Gyurcsány elkezdte kijelölni a dollárbaloldal helyi embereit

A kormánypárt szerint Gyurcsány Ferenc ma is nyilvánvalóvá tette, hogy ő a dollárbaloldal vezére, és most elkezdte kijelölni a dollárbaloldal helyi embereit is.

A dollárbaloldal külföldi érdekeket képvisel, a guruló dollárokért háborúba akarja rángatni Magyarországot. Gyurcsány kedden azt is elismerte, hogy Brüsszelben azért áskálódnak, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat

– olvasható a Fidesz reakciójában.