Fedetlen alsótesttel, szexuális cselekményt végezve követett lányokat egy férfi Nagykőrösön

2023.03.30. 12:15
A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki szeméremsértő módon mutogatta magát fiatal lányok előtt egy parkban, akiket a férfi követni kezdett, miután menekülőre fogták.

A vádirat szerint a negyvenes évei végén járó elkövető 2022 szeptemberében több alkalommal is megjelent a nagykőrösi Cifrakertben azért, hogy ott fiatal lányokkal ismerkedjen.

Volt olyan alkalom, amikor azt ajánlotta fel nekik, hogy költözzenek hozzá, de azt elutasították a megkörnyékezett lányok.

2022. szeptember 16-án, délután, a férfi ismét megjelent a Cifrakertben, és három, tizennyolcadik életévét még be nem töltött lánytól cigarettát kért. Miután kapott egy szálat, azt letette maga mellé a padra. A lányok pedig megkérdezték tőle, miért nem szívja el.

Erre az elkövető felállt, letolta a nadrágját és az alsónadrágját is. Ezután orális aktusra hívta fel a lányokat, és elkezdett előttük önkielégítést végezni.

A három ijedt lány menekülni kezdett, de az elkövető letolt alsó ruházattal, folytatva korábban megkezdett szexuális cselekményét, követte őket. Miután a lányok elhagyták a parkot, a férfi már nem követte tovább őket – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

A Nagykőrösi Járási Ügyészség az ügyben szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat az elkövető ellen.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”