Magyar banki tisztviselőt szankcionált az Egyesült Államok

2023.04.12. 16:32
David Pressman amerikai nagykövet szerdai sajtótájékoztatója minden bizonnyal a Magyarország elleni amerikai intézkedésekről szól. A szankciók között a feltételezések szerint egyes befolyásos személyek kitiltása is szerepelhet, a Bloomberg szerint banki tisztviselőkről lehet szó.

Mint megírtuk, David Pressman amerikai nagykövet szerdára sajtótájékoztatót hívott össze, és bár hivatalosan semmilyen témát nem jelölt meg, egyes feltételezések szerint akár szankciókat is bejelenthet a magyar kormány ellen. Diplomáciai források szerint az amerikai kormány több intézkedést is fontolóra vett Magyarország megbüntetésére, az is felvetődött, hogy szankciókat vetnek ki befolyásos személyekre.

A Bloomberg azonban most azt írja, hogy a szankcionált személyek között lehetnek uniós és NATO-tagállamban működő bank tisztviselői. A névtelenül nyilatkozó források az érintettek nevét és a szankcionálásuk okát sem tudták megmondani. A Fehér Ház nem kommentálta a lap értesüléseit.

A magyar nagykövetség szóvivője a lapnak nyilatkozva azt mondta, nem tudnak szankciókkal kapcsolatos információkat megosztani, és nincs arra utaló jel, hogy a sajtótájékoztató összefüggésben lenne a szankciókról szóló amerikai tárgyalásokkal.

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának legújabb szankciós listájára azonban időközben felvették Laszlóczki Imrét, az orosz kémbankként csúfolt Nemzetközi Befektetési Bank (IIB) magyar alelnökét. A zömében orosz állampolgárokat tartalmazó Különleges besorolású állampolgárok listáján Georgij Nugzarovics Potapov, az IIB kormányzótanácsának elnökhelyettese, valamint Nyikolaj Nyikolajevics Kosov a bank orosz állampolgárságú elnöke is megtalálható.

Az amerikai pénzügyminisztériuma közleményben azt írja, „az IIB budapesti jelenléte lehetővé teszi Oroszország számára, hogy növelje hírszerzési jelenlétét Európában, megnyitja az utat a Kreml rosszindulatú befolyásolási tevékenységei előtt Közép-Európában és a Nyugat-Balkánon, valamint a korrupció és a tiltott finanszírozás mechanizmusaként szolgálhat, beleértve a szankciók megsértését is”.

David Pressman szerda délután öt órakor tartja sajtótájékoztatóját, amelyre az Index is regisztrált. Kérelmünket azonban elutasították, arra hivatkozva, hogy biztonsági okokból a határidőn túl küldött megkeresést nem tudják elfogadni.

Az amerikai nagykövetség az élő facebookos közvetítést ajánlotta, de jelezték, hogy így nem tudunk kérdéseket feltenni. A sajtótájékoztatóról frissülő cikkünkben számolunk be, szakértőkkel elemezve az elhangzottakat és az arra érkező reakciókat.

Amerikai bírálatok

Az Egyesült Államok egyre problémásabbnak tartja, ahogy a magyar kormány kezeli az ukrajnai háborút. 

  • Úgy látják, a magyar kormány azért blokkolja a svéd NATO-csatlakozást, hogy pénzt csikarjon ki az Európai Uniótól.
  • Szerintük a magyar kormány alig tett valamit, hogy függetlenedjen az orosz energiától, és igyekszik blokkolni vagy felvizezni az uniós szankciókat.
  • Problémásnak tartják, hogy orosz diplomaták mozoghatnak szabadon Magyarországon, többek között a kémbanknak csúfolt IIB budapesti központja miatt.
  • Az amerikai álláspont szerint a kormány és a kormányközeli sajtó az orosz propaganda narratíváját terjeszti a háborúról.

David Pressman nagyköveti kinevezése óta keményen bírálja a magyar kormányt, nemegyszer a diplomáciában szokatlan kommunikációs eszközöket is bevetve. A diplomata márciusban Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, demokrata és republikánus szenátorokkal tekintette át a magyar helyzetet, és minden bizonnyal a várható intézkedések is szóba kerültekekkor.