Ötéves kisfiú különös halála miatt nyomoz a rendőrség

2023.04.12. 14:59
Névtelen bejelentés érkezett ügyeletünkre, amelyben két gyermek bántalmazásáról számol be a levél írója. Az egyik gyerek belehalhatott az abúzusba. A rendőrség gondatlan emberölés miatt nyomoz.

Anonim levelet kapott kedd délelőtt szerkesztőségünk, amelyben egy horrorisztikus történetet írt le olvasónk. Ezek alapján él Miskolcon egy apa, aki egyedül neveli két fiát, egy öt- és egy kétéves gyereket. A levélíró szerint anyjuk börtönben van, így maradtak a gyerekek az apjukkal. 

Egy hónappal ezelőtt azonban az ötéves fiú életét vesztette. Hogy mi okozta a halálát, nem tudni. A levél írója szerint súlyosan bántalmazták, és ez vezethetett a tragikus végkifejlethez. Hozzáteszi, a fiú öccsét is verheti az apjuk, és senki nem tesz semmit:

A családsegítő nem tesz semmit, idézem, véleményük szerint a kisfiú jobb helyen van, mint árvaházban.

Az ügy súlyossága miatt megkerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, amely a következőt válaszolta:

„Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság gondatlan emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 54 éves férfival szemben. Az eljárás és a szakértői vizsgálatok jelenleg is folyamatban vannak. Az ügyben a nyomozás sikeres lefolytatása miatt további információt nem áll módomban megosztani.”

Ha baj van

Az éjjel-nappal ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonal 2011 óta a 06 (80) 225-225-ös telefonszámon tájékoztatást ad az ügyfeleknek a különböző áldozatsegítő szolgáltatásokról.

Szintén a bántalmazottak segélyvonala az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) országosan, a nap 24 órájában bármikor ingyen hívható telefonszáma: +36 (80) 20-55-20.

Ha kiabálást, veszekedést hallunk, vagy valakit például monoklival látunk a környezetünkben, nem lehetünk közönyösek!

Főleg ha kiskorú is érintett, akár anonim módon is értesíthetjük a 112-t, a rendőrséget vagy a telefontanút.

Emellett a megyei kormányhivatalokon belül ugyanúgy működnek a területi áldozatsegítő szolgálatok, itt szintén áldozatsegítő munkatársak állnak az áldozatok rendelkezésére.