Fontos határidőkre figyelmeztet az Oktatási Hivatal, ezt érdemes tudniuk a szülőknek

2023.04.13. 18:56
Április 20-án kezdődik, és május 20-áig tart az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20–21-én lehet jelentkezni – közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-éig betölti a 3. életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre.

A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie.

Az OH levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra. A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok elérhetők a hivatal honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást.

Hozzátették, az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, akkor a gyermek egy évig – annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben 4. évét betölti – menthető fel az óvodai foglalkozások alól.

A bölcsődék szintén április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.

Tankötelezettség

A hivatal közölte azt is, hogy minden gyermek, aki augusztus 31-éig betölti a 6. életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek az erre vonatkozó, a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel.

A tanköteles gyermekek iskolai beiratkozására április 20–21-én van lehetőség. A beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalók a KRÉTA rendszerben olvashatók.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ha a gyermek az óvodakötelezettségét vagy tankötelezettségét Magyarország területén kívül teljesíti, akkor azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán az Oktatási Hivatal címére.