Nem nyit ki idén a népszerű termálstrand

2023.04.13. 12:50
Felújítási munkálatok miatt az idén nem nyit ki a Csornán található termálfürdő. Ugyan a nyár végére már a beruházás nagy részével elkészülnek, a nyitás csak 2024-ben várható.

Nem nyit ki idén az ország egyik legerősebb gyógyvízzel rendelkező gyógyfürdője Csornán. A Termál Online beszámolója szerint egy vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott az önkormányzat, melynek révén felújítják a termálkutat, megújul a gépészet, a medencék, valamint új büfé is épül.

A portál arról is említést tesz, hogy a munkák tavaly kezdődtek, és 2022 nyarán ugyan kevesebb medencével, de még megnyitották a strandfürdőt. Úgy tudni, a fürdő az idei nyár végére készülhet el. 

A helyi fejlesztéseket koordináló Csorna Projekt Kft. üzleti tervéből kiderül, hogy idén tavasszal és nyáron a beruházás jelentős részével elkészülnek, a tulajdonos önkormányzattal egyeztetve viszont úgy döntöttek, hogy az idei szezont már kihagyja a fürdő, és kora ősszel nem nyitja meg kapuit. A nyitás 2024-ben várható.

A strandfürdő egyébként sokáig magánkézben volt, és különféle viták miatt 2009 és 2012 között nem is nyitott ki. Végül 2017-ben az önkormányzat megvásárolta a termálkutat.