Lezárják Budapest egy részét, megbénul a közlekedés

2023.04.16. 08:16
Vasárnap, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján tartják az Élet menetét Budapesten. Az emlékező séta idén a VIII. kerületi Koltói Anna térről indul, és a VII. kerületi Bethlen Gábor térre érkezik.

megemlékezésen a rabbinikus teendőket Tótha Péter Joel, a Magyar Honvédség vezető tábori főrabbija látja el. A menetet Verő Tamás főrabbi és Michel Gourary, az Élet menete nemzetközi szervezetének európai igazgatója indítja el. A menet a Teleki László tér érintésével a Fiumei úton halad, majd az István utcára kanyarodva érkezik a Bethlen Gábor térre, a zsidó munkaszolgálatosok emlékművéhez.

A megemlékezés vasárnap délután 5 órakor, a Koltói Anna téren, a munkaszolgálatosok emlékművénél kezdődik. A téren beszédet mond az idei menet díszvendége, Katharina von Schnurbein, az antiszemitizmus elleni harc és a zsidó élet támogatásának európai bizottsági koordinátora, Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete és David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete – teszi hozzá a Napi.hu.

Lezárják a főváros egy részét

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint várhatóan 16.30 és 18 óra között lezárják a Fiumei utat, ezért a 23-as és a 24-es villamos a Kossuth Lajos tér, illetve a Közvágóhíd, a 28-as és a 28A villamos pedig az Izraelita temető, illetve az Új köztemető végállomásoktól rövidített útvonalon, csak az Orczy térig közlekedik.

A 37A villamos szintén rövidített útvonalon, a Sörgyár végállomástól csak a Fiumei útig viszi az utasokat. A villamosok helyett a Blaha Lujza tér és a Könyves Kálmán körút között villamospótló autóbuszok közlekednek a Népszínház utca–Teleki László tér–Karácsony Sándor utca–Baross utca–Orczy tér–Kőbányai út útvonalon. Várhatóan 17.30 és 19.30 között a Rottenbiller utca, majd az István utca és a Bethlen Gábor tér lezárása idején az érintett trolibuszok módosított útvonalon közlekednek.

  • A 73-as és a 76-os trolibusz terelve közlekedik, nem érintik az Izabella utca / Király utca és a Munkás utca közötti megállókat, ideiglenesen az Izabella utca 44. előtt, a 70-es trolibusz Lövölde tér és Damjanich utca / Dózsa György út, illetve a 79-es trolibusz Dembinszky utca és Keleti pályaudvar közötti megállóiban állnak meg.
  • A 74-es trolibusz a Csáktornya park felé nem érinti a Szövetség utca és az Ötvenhatosok tere (István utca) közötti megállókat, a 7-es autóbusz Blaha Lujza tér és Reiner Frigyes park közötti megállóiban áll meg.
  • A 78-as trolibusz terelve jár, a Lövölde tér megállóhelyet követően a 70-es trolibusz megállóinak igénybevételével az Erzsébet királyné útja aluljáró végállomásig közlekedik, nem érinti a Bethlen Gábor utca és a Nefelejcs utca / Damjanich utca közötti megállókat.
  • A 79-es trolibusz a Dagály utcai lakótelep felé nem érinti a Munkás utca és az Ötvenhatosok tere (István utca) közötti megállókat, helyette a 7-es busz Keleti pályaudvar M és Reiner Frigyes park, illetve a 30-as autóbusz Ötvenhatosok tere megállójában áll meg.