Dobrev Klára: Ha külföldön meghallják, hogy magyarok vagyunk, jön a döbbenet

2023.04.21. 19:28
„Elhozzuk a reményt, elhozzuk az európai jólétet” – ezzel a címmel tartott Nyíregyházán nagyrendezvényt a Demokratikus Koalíció. A párt szerint 650 fős közönség előtt mondott beszédet Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, EP-képviselő.

Dobrev Klára azzal kezdte beszédét, nem tudja, emlékeznek-e arra az érzésre, amikor még bármilyen társaságban, ahol külföldiek voltak, magyarként kedves, elismerő mosolyt kaptak, „amikor pedig közép-kelet-európai társainkkal találkoztunk, volt egy kis irigykedés is mindig a szemükben. Mi is úgy éreztük, hogy a gondjaink ellenére kicsit jobban voltunk, kicsit előrébb voltunk”.

Ennek az érzésnek vége. Az elmúlt tizenkét évben, amikor külföldön meghallják, hogy magyarok vagyunk, akkor jön ez a döbbenet. Nem Puskás, nem Balaton, nem Rubik. Orbán. Elsőként egy korrupt zsarnok, Putyin csatlósának kormánya jut eszükbe az embereknek, és keményen magyarázkodnunk kell

– jelentette ki Dobrev Klára, hangsúlyozva: Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral.

Dobrev Klára szerint, amikor a szomszédainkkal találkozunk, már nincs a szemükben irigység, az ár és bérviszonyok miatt nekik könnyebb. „Mi történt?” – tette fel a kérdést a politikus, azzal folytatva, a magyar nép ugyanaz, „csak a nyakunkon van egy zsarnok, korrupt, hatalom, ami miatt szégyenkeznünk kell. Orbán Viktor történt az országgal. Mi nem változtunk, csak olyan kormányunk van, ami elvette a büszkeséget, jókedvet”.

„A hétköznapok büszkeségét veszítettük el”

Az árnyék-miniszterelnök kiemelte, hogy büszkék lehetünk arra, ami évek, évtizedek, évszázadok óta a magyarokban van, büszkék lehetünk a borainkra, a tájainkra, a városainkra, ahogy például Karikó Katalinra is. Dobrev Klára aláhúzta, a legfontosabb, hogy érezzék a nemzeti büszkeséget, és ezt ne engedjék elvenni tőlük, „ne engedjék meg, hogy a hatalmat birtoklók kisajátítsák. Mi magyarunk vagyunk, büszke magyarok, és nem érdekel, ha valaki ki akar rekeszteni minket ebből”.

Az EP-képviselő úgy vélekedett, „a hétköznapok büszkeségét veszítettük el”, mert Európa legmagasabb inflációjára nem lehet büszkének lenni, ahogy arra sem, hogy „olyan kamatokat kell fizetni egy hitelért, hogy beledöglik az ember, hogy egy kórházban lehet orvossal sem találkozunk, és tanár sincs, aki tanítson”. Dobrev Klára szerint tizenkét évvel ezelőtt még megvolt a hétköznapok büszkesége, de „az Orbán-rendszer elvette a magyar emberektől azt a hétköznapi kicsi jólétet, kicsi büszkeséget, amivel azt mondhattuk, hogy mindig egy lépéssel előrébb megyünk”.

Dobrev Klára azzal folytatta, hogy „életünkben nem láttunk annyi pénzt, amennyi az Európai Uniótól jött az elmúlt tizenkét évben, és hol van? Stadionokban, kastélyokban, luxusautókban, milliós órákban, táskákban. Tizenhárom év alatt mindenki léphetett volna egyet előre”, megemlítette az oktatást és az egészségügyet is, ahogy az orosz gázfüggés csökkentését is.

Nem speciális magyar balsors, hogy itt tart ma Magyarország. Nem a történelmünkben van ez megírva, nem a magyar emberek bűne, hanem egy jól szervezett gazember, rablóbanda uralja az országot

– fogalmazott az ellenzéki politikus.

„Dühös vagyok és elszánt”

Dobrev Klára szerint a tejföl és a túró is luxus lett, de nem a szankciók és a háború, „hanem az Orbán-rendszer árát fizetjük meg minden egyes alkalommal, amikor bemegyünk a boltba vásárolni, amikor kifizetjük a számlát, amikor kamatot kell fizetni a hitelekre. A forintgyengítés árát és az észveszejtően ostoba gazdaságpolitika árát”.

Azt kérdezik, dühös vagyok-e? Dühös vagyok. Dühös vagyok és elszánt, azért jöttem ide, mert szerintem ti is dühösek vagytok és elszántak.

Az árnyék-miniszterelnök úgy gondolja, a kormány „ki akar szipolyozni minden pénzt”, és mindenáron meg akarja tartani a hatalmát, „ezért bármit beáldoznak”, ha pedig baj van, akkor mindig más a hibás.

Egyetértési pontok

Dobrev Klára leszögezte, nem igaz, hogy a kormány politikájának többsége van, ahogy az sem, hogy az emberek boldogok lennének, vagy elégedettek az egészségüggyel, oktatással, „az Orbán-rendszer egyetlen egy dologban erős: a hatalomtechnikában. Hatalma lehet, hogy van, de többsége nincs ebben az országban, és azért vagyunk most itt, hogy a másik többséget megteremtsük, az európai Magyarország többségét”.

Az árnyék-miniszterelnök több területet is felsorolt, amiben egyetértés volt és van:

  • „A kommunizmus bukása után az volt a közös akaratunk, hogy a boldogulásunkat ne a pártközponthoz való dörgölőzés határozza meg. Ebben mindenki egyetértett”.
  • Abban is egyetértés volt, hogy „a közös dolgainkról, hogy mi magyarok hogyan szervezzük meg az életünket, közösen döntsünk, számítson a szavunk akár az önkormányzatoknál, akár a kormányzatnál”.
  • A harmadik pont, hogy „mi Európához akarunk tartozni. Ezer éve, Szent István óta ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Ezer éve az az álma, éntudata a magyaroknak, a hitünk, az önképünk, hogy mi európai magyarok vagyunk. Magyarok vagyunk Európában, mert Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk”.

Dobrev Klára azzal folytatta, amikor megnézik a bajokat, meg kell érteni, hogy mi van ezek mélyén, „az, ami a tévéből jön, hogy valamilyen titokzatos összeesküvést szerveztek a gyíkemberek, akik valamilyen oknál fogva pont a magyarokat pécézték ki és meg akarják őket fojtani, még rémmesének is rossz”.

„Nagyhatalmi pöffetegség, feltűnési viszketegség”

Az EP-képviselő Orbán Viktorék filozófiáját idejétmúltnak és a nemzet érdekeivel ellentétes szellemiségen nyugvónak nevezte. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány szerint „olcsó és kiszolgáltatott munkaerővel lehet előrevinni az országot. Az első dolguk 2010 után az volt, hogy tönkretették a szakszervezeteket”.

A miniszterelnök fejében a kormányzás nagyhatalmi pöffetegség és feltűnési viszketegség. Orbán Viktor hagymázas gőzölgésekkel, a folyamatos vétózással, konfliktuskereséssel akar világpolitikai tényező lenni

– mondta Dobrev Klára, hozzátéve: a kormányzás nem uralkodás, a kormányzás szolgálat, „az tud sikeres miniszterelnök lenni, aki sikeres országos vezet. Akinek a fejében más van, az nem sikeres, hanem problémák vannak vele. Ez udvarias volt, nem?”.

Így váltanának kormányt

Dobrev Klára végül arról beszélt, hogy mit kell tenniük, a kormány „százmilliárdokat költ arra, hogy elhitesse a magyarokkal, nincs más választás, de el kell vinni a reményt a legkisebb faluba is. Amikor az a kérdés, hogyan fog az Orbán-rendszer megbukni, akkor az a válaszom rá, hogy velünk, miattunk, veletek együtt. Amikor elkezdtük a Demokratikus Koalíció közösségében, akkor pár tízezren voltunk, most több mint egymillió szavazó áll mögöttünk. Az a feladat, hogy ebből legyen másfélmillió, majd kettő és hárommillió”.

Kitért arra is, hogy közösen szervezik azt a szakértői, civil hálózatot az árnyékkormány mögé, amelynek segítségével megvalósíthatók a céljaik, „de készülni nem elég, mert egyszerűen nincs időnk”.

Az árnyék-miniszterelnök hangsúlyozta, egyedül nem fog sikerülni, „egy jól szervezett zsarnok fogságában vagyunk. Szabadcsapatokkal, magányos harcosokkal nem lehet felvenni a versenyt, jól szervezett politikai erő kell az Orbán-rendszer leváltázáshoz. Ennek a jól szervezett politikai erőnek az egyik közepe és legerősebb szereplője a Demokratikus Koalíció”. Feladatként jelölte meg, hogy támogassák többek között az orvosokat és pedagógusokat, valamint keressék meg az ellenállás kicsi pontjait, „a legfontosabb, hogy senki ne érezze magát egyedül”.

Végül a tiltakozóknak azt üzente,

amikor tiltakoztok, ne azt kérjétek, hogy ne legyenek ott a pártzászlók, hanem azt kérjétek, hogy mindenki legyen ott. Ne azt kérjétek, hogy politikamentes legyen, hanem azt, hogy minden politikai erő ott legyen. Mi ott leszünk.

Dobrev Klára a következő hónapok legfontosabb feladataként jelölte meg, hogy összeszervezzék az ellenállás különböző szigeteit.