„Úgy tűnik, hogy ebben az országban mindenre van pénz, csak erre nem”

GettyImages-1208221571
2023.04.21. 12:04
A mindenkori minimálbér – nem egy nagy összeg, mégis egy álom azoknak, akik otthon ápolják felnőttkorú hozzátartozóikat. Petíció indult az érdekükben, de az érintettek a döntéshozókat is megkeresték, biztató választ ugyanakkor máig nem kaptak. Sokak szerint ami ezen a területen megy, „az maga a sorstalanság”.

„Segítséget szeretnék kérni, harmincezer sorstársam nevében írok. Mi vagyunk azok, akik otthon ápoljuk felnőttkorú hozzátartozónkat, és ezért csak egy méltatlanul alacsony díjat kapunk” – ezekkel a sorokkal kezdődött a levél, amelyet egy, az édesanyját nyolcadik éve otthon ápoló nő juttatott el szerkesztőségünkbe.

Mint ismert, hazánkban három kategória létezik, az alapösszegű ápolási díj bruttó 45.665 forint, az emelt összegű bruttó 68.500 Ft, míg a kiemelt összegű bruttó 82.200 forint. Ezek a támogatások járnak ma Magyarországon azoknak, akik napi 24 órában gondozzák, felügyelik valamelyik szülőjüket, testvérüket.

Feladat szempontjából hasonló helyzetben vannak azok, akik a gyermeküket ápolják otthon. Számukra azonban 2019. január 1-jétől bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amely 2022-re elérte a minimálbér összegét. Bár ez a juttatás még mindig nem fedez minden költséget, a felnőttkorú hozzátartozóikat otthon ápolók már ennek is nagyon örülnének.

Úgy érezzük, hogy bennünket nap mint nap hátrányos megkülönböztetés ér, noha mi is ugyanazokat a terheket cipeljük, mint azok, akik a gyermeküket ápolják. Édesanyámat maximum egy órára tudom magára hagyni, amíg elmegyek bevásárolni. Semmi másról nem szól az életem, csak a gondozásról, és ezért mindössze pár tízezer forintot kapok

– vázolta fel a saját helyzetét Buzás Éva.

A tétlenséget megelégelve egy másik, szintén otthonápolási díjból élő nő, Nagyné Juhász Edit nemrég petíciót indított az aHang oldalán. Arra a kérdésre, hogy miért jutott erre az elhatározásra, elárulta:

„Valójában már négy éve ápolom a demens férjemet, aki sokáig nem akarta elismerni, hogy beteg. Ebből kifolyólag három évig a papírokat sem írta alá, tavaly viszont végre sikerült rávennem, így egy ideje már kapok ápolási díjat. A petíció gondolata akkor fogalmazódott meg bennem, amikor beléptem néhány csoportba, és szembesültem azzal, hogy egyes családok milyen körülmények között élnek” – mesélte az Indexnek Nagyné Juhász Edit, aki több pártot, minisztériumot is megkeresett, de levélben fordult Orbán Viktorhoz, Novák Katalinhoz és Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárhoz is, választ azonban nem kapott.

Buzás Éva mindezt annyival egészítette ki, hogy a Belügyminisztérium visszajelzett nekik, a tárca azonban csak annyit írt, hogy a felnőtteket otthon ápolók hamarabb visszatérhetnek a munka világába, mint a gyermekeiket gondozók. „Jelenleg 58 éves vagyok, édesanyám ha még él négy-öt évet, nem tudom, hogy 62-63 évesen, több mint tíz év ápolás után mely munkáltató örülne nekem” – jegyezte meg.

Az ügyet a pártok közül eddig leginkább az LMP karolta fel, erre Ungár Péter társelnök, frakcióvezető a lapunknak adott interjúban is utalást tett.

Nagyné Juhász Edit ugyanakkor úgy véli, hogy az áttöréshez széles körű összefogásra lenne szükség. „Három és fél év múlva nyugdíjba megyek, így ha az emelés meg is valósul, valószínűleg én abból már nem részesülök, de a saját helyzetem csak csepp a tengerben” – mutatott rá.

Három követelést fogalmaztak meg

A petíció cikkünk közlésekor 11 ezer aláírónál jár, a kezdeményezők ebben egyrészt azt követelik, hogy emelkedjen az ápolási díj legalább a mindenkori minimálbér szintjére.

Másrészt azt szeretnék, hogy nyugdíj mellett is lehessen ápolási díjban részesülni. Ezzel kapcsolatban megjegyzik: jelenleg erre csak speciális esetben van lehetőség.

„Diszkriminatív továbbá, hogy az ápolási díjban részesülő nők nem vehetik igénybe a korkedvezményes öregségi nyugdíjat” – egészítik ki.

A harmadik követelésük pedig az, hogy az ápolással töltött idő ne szolgálat legyen, hanem munkaviszony.

„A változások közvetlenül harmincezer ember életét könnyítenék meg, de úgy tűnik, hogy ebben az országban mindenre van pénz, csak erre nem. Magunkra hagytak bennünket, de még reménykedünk, hogy ez idővel változik” – tette hozzá Nagyné Juhász Edit.

Lapunk a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelyt kérdezte arról, hogy számíthatnak-e segítségre azok, akik otthon ápolják felnőttkorú hozzátartozóikat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy mindenkinek szeretnének segíteni, de a háború és az általa okozott gazdasági helyzet keretek közé szorítja a kormányt, így idén már nem lesz pénz az ápolási díjak megemelésére. Hozzátette: meglátják, hogy a jövő évi költségvetésbe mi fér bele.

„Nem egyszerűen méltánytalan, hanem vérlázító”

Az aHang oldalán az aláírás okát is meg lehet indokolni, az itt megjelent történetek, vélemények különösen beszédesek. Most ezekből idézünk néhányat:

  • „Az Alzheimer-kór és az egyéb demencia népbetegség. Minden családban van idős ember, aki előbb-utóbb a fentiek miatt 24 órás ápolásra (és nem felügyeletre) szorul. Ez a helyzet az egész család életét befolyásolja, életminőségét rontja. Aki ápol (rendszerint egy középkorú nő), kiesik a munkából, nem lesz nyugdíja. Az ápolás miatt nem tud a gyerekeire, saját családjára annyi figyelmet fordítani, mint kellene.”
  • „Mert ez is láthatatlan munka. Láthatatlan, de létfontosságú, és ez az összeg, amit jelenleg azok kapnak, akik az életüket is feláldozzák egy beteg hozzátartozóért, nem egyszerűen méltánytalan, hanem vérlázító”.
  • „Az ápolás fizikailag is nehéz munka, ha valaki a családtagját ápolja, lelkileg, testileg megviseli. Sokszor alig van a családban olyan, aki ezt vállalni tudja, mert munkája van. Most, amikor egyre kevesebb az olyan intézmény, ahol ápolásra szorulót fogadnak, vagy épp ez megfizethetetlen sok család számára, különösen fontos, hogy akik ezt vállalják, állami támogatást is kapjanak!”
  • „Hét évig gondoztam testvéremmel apánkat. Úgy kellett együtt mozognunk, mint a szinkronúszóknak, minden lépéséről tudva a másiknak. Tudtuk, ha valamelyikünk kiesik, a másiknak be kell állni. Aki ezt egyedül csinálja, és még megélhetési gondjai is vannak, annak nincs saját élete. Az maga a sorstalanság.”

Az Index a közelmúltban a Szent Ferenc Kórházban járt, ahol a főigazgató és a pszichológus is beavatott bennünket az otthon ápolás nehézségeibe. Cikkünket ide kattintva érheti el.

(Borítókép: Ute Grabowsky / Photothek / Getty Images)