Ukrán gabonabotrány: A szomszédos országban minden lisztet megvizsgálnak

GettyImages-1242186203
2023.04.21. 16:36
Az ukrán gabonabotrány fényében több ország, köztük Magyarország is elrendelte az onnan érkező mezőgazdasági termékek importálását. Szlovákia is lépéseket tett az ügyben, a legfrissebb fejlemények szerint a szakemberek megkezdték az összes potenciálisan szennyezett élelmiszer ellenőrzését. A legnagyobb dél-szlovákiai malom igazgatósági tagja, Varga Levente csalódott amiatt, ahogyan az ellenőrző bizottságok kommunikálják az ügyet, szerinte felesleges pánikot keltenek.

Amint arról korábban az Index is beszámolt, Nagy István agrárminiszter közleményben jelentette be, hogy a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete érdekében Lengyelországhoz hasonlóan átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajos magvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kormány összesen 25 mezőgazdasági termékkör importjára rendelt el tilalmat.

Szlovákia is lépéseket tett az ügyben

A szlovák agrártárca vezetője még pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Pozsonynak az ukrán gabonával kapcsolatos első korlátozó döntését, amely szerint egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltották az ukrán gabona, valamint liszt feldolgozását és felhasználását az országban.

A hétfői tájékoztatás szerint azonban a behozatali tilalom a gabonán kívül több más, Ukrajnából származó termékre is vonatkozik majd, köztük a cukorra, a vetőmagokra, a szárított takarmányra, a komlóra, a lenre, a kenderre, a zöldségekre és gyümölcsökre, illetve a belőlük készült termékekre, valamint a borra, az etil-alkoholra és a mézre is.

Teljeskörű ellenőrzés folyik

A Ma7 arról ír, miután a szlovák kormány ideiglenesen felfüggesztette az Ukrajnából származó gabonaimportot, a szakemberek megkezdték az összes potenciálisan szennyezett élelmiszer ellenőrzését. Ennek értelmében április 4-től Szlovákiában minden lisztet ellenőriznek. Összesen körülbelül 150 fajta található üzleteik pultjain, malmokban és a pékségekben.

Április 4-e óta 100 százalékos tesztelés folyik, vagyis minden lisztfajtát, minden tételt ellenőrzünk. Azelőtt az ellenőrzés csak véletlenszerű volt. Még mindig van körülbelül 20 mintánk a laboratóriumban, amit meg kell még vizsgálnunk. Az eddig levett minták nem mutattak ki szabálysértés vagy növényvédő szerek jelenlétét. Így a fogyasztóknak jelenleg nem kell aggódniuk

– mondta Jozef Bíres, a szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatal igazgatója.

A mintegy 1500 tonnányi búzát az ország egyik legnagyobb malma, a gútai malom vásárolta meg. A szóban forgó szállítmány ugyan a tűzben végezheti, de fennáll annak a veszélye, hogy más esetben is előfordulhatott, hogy nem megfelelő minőségű, Ukrajnából érkezett gabona kerülhetett az uniós országok piacaira.

Pánikot keltenek

A gútai malom vezetése nem ért egyet az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatal elemzésének eredményével. Varga Levente, a malom igazgatósági tagja szerint a márkanevük alatt kiskereskedelembe került egy kilogrammos kiszerelésű lisztet nem ukrán gabonából őrölték. Az abból származó liszt csak a pékségekbe került, de soha nem százszázalékos ukrán búza tartalommal. Hozzátette, Nyugat-Szlovákiában kiválóak a termesztési feltételek és rövidek a szállítási útvonalak, ezért nincs okuk máshol keresni a gabonát.

Varga azt is elmondta, csalódott amiatt, hogy ahogy az ellenőrző hatóságok az ügyet kommunikálják. „Nem velünk kommunikálnak, hanem a nyilvánossággal és a médiával. Az a szokás, ha az élelmiszeriparban hibás tétel kerül ki, az EU RAPID nevű gyorsriasztó rendszerben figyelmeztetnek erre, és bevonják az ilyen terméket. De nem úgy, hogy gyakorlatilag riasztó hírek terjedjen el nyilvánosan, pánikot okozva. Az eredményeket még meg sem erősítették meg, de a gyártót már azonosították” – tette hozzá.

(Borítókép: Búzát aratnak az ukrajnai Mironivka közelében 2022. július 29-én. Fotó: Alexey Furman / Getty Images)