Okostelefonos alkalmazást készítettek Ferenc pápa látogatására

2023.04.23. 17:58
Letölthetővé vált a katolikus mobilapplikáció (rövid nevén: KAPP), amelyen keresztül Ferenc pápa látogatásáról is tájékozódhatnak majd a hívek.

A KAPP a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készült el, és már a Play Áruházból (Android), valamint az App Store-ból (IOS) is letölthető. Az alkalmazásban a Magyar Katolikus Egyház hírei, eseményei, hasznos letölthető anyagai kapnak helyet, valamint tematikus menüpontjai is lesznek,

de már a közelgő pápalátogatás hasznos tudnivalói is felkerültek az applikációba.

Az események menüpont alatt megtalálhatók azok a helyszínek, ahová ellátogat a szentatya, útvonaltervező segíti az eljutást a résztvevőknek. 

A liturgikus énekek menüpont tartalmazza az Adoremus különszámát, az április 30-ai ünnepi szentmise énekeit és liturgikus olvasmányait.

Az applikáció a pápalátogatást követően is frissülni fog – írta meg a Magyar Nemzet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye alapján.

A pápa köszönetet mondott a magyaroknak

Az MTI szerint Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben, a liturgiai év ezen időszakában szokásos Mennyek Királynője-imádság után elmondta, hogy pénteken háromnapos látogatásra indul Budapestre. Európa közepébe vezető utazásnak nevezte a magyarországi látogatását Ferenc pápa, és köszönetét fejezte ki a magyaroknak odaadásukért, mellyel az útját szervezik.  

Tudom, hogy nagy odaadással készítitek elő az érkezésemet. Szívemből köszönöm ezt nektek

– fogalmazott az egyházfő. 

Kijelentette, hogy a mostani útja a 2021 szeptemberében az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából tett korábbi látogatása „teljessé tétele” lesz. Arra is utalt, hogy a térség felett továbbra is „a háború fagyos szelei” fújnak.