Feljelentést tettek a Kölcsey-szobor felirata miatt
További Belföld cikkek
Mint megírtuk, Novák Katalin köztársasági elnök április 12-én avatta fel Kölcsey Ferenc ülő alakos szobrát az erdélyi Nagykárolyban. A nacionalista Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tirnoveanu tiltakozást szervezett a helyszínre.
Novák Katalin jelenléte annyira felháborította a nacionalista csoportot, hogy annak tagjai szinte egész végig kiabálással és fütyüléssel adtak hangot nemtetszésüknek. A rendezvényen Kovács Jenő polgármester és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, de beszédük alatt szinte folyamatos volt a magyarellenes skandálás.
„Odaírjuk románul is”
Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora („Nyújts feléje védő kart”) szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt.
A területi hatóság tízezer lejes (762 ezer forint) bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára, amiért az emlékművön csak magyar felirat szerepel, de román nem.
A polgármester az MTI-nek elmondta: a feliratra azért nem kértek külön engedélyt az illetékes hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész úgy tudta, hogy eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges a fordítás.
Az elöljáró közölte, hogy bíróságon fellebbezi meg a bírságot, mivel a városvezetés jóhiszeműen járt el, senkit nem akart megsérteni.
A romániai köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordul a helyzet tisztázása végett, és ha kérik, a talapzat másik oldalán feltüntetik a sor román fordítását is.
Odaírjuk románul is, hogy tudják a román testvérek is, miről szól a magyar himnusz. Semmi gondot nem látok ebben, sőt
– mondta Kovács Jenő.
Mindenért feljelentette a polgármestert
A bírságról a PresaSM román hírportál számolt be elsőként vasárnap este, azt írva, hogy akár el is távolíthatják a helyéről az emlékművet, ha nem válik törvényessé a feliratozás.
„Én már mindent el tudok képzelni, csak azt nem tudom elképzelni, hogy ennek a szobornak valami baja legyen” – reagált a felvetésre az elöljáró, hozzátéve, hogy a szobrot csak érvényes bírósági végzés nyomán lehetne eltávolítani, és azt a polgármesteri hivatalnak kellene végrehajtani.
Mint elmondta, ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tette a feljelentést, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést is szervezte.
Az illető 15 éve mindenért feljelenti az ügyészségen a nagykárolyi magyar polgármestert
– emlékeztetett Kovács Jenő.
A feljelentő még a Kölcsey-szobor alatti talapzatot is kifogásolta, mivel az nem csiszolt kő, hanem sziklából kiszakított kőzetre emlékeztet – szerinte az alkotó ezzel Trianonra és az elszakított nemzetrészekre akart utalni. Kovács Jenő polgármester nevetségesnek nevezte a vádat.
„Ne vegyük fel a kesztyűt, amit ránk akarnak húzni, ne veszekedjünk, ne vitatkozzunk! Megpróbáljuk ezt úri módon kezelni” – üzente a közvéleménynek Nagykároly RMDSZ-es elöljárója.
Kölcsey Ferenc szobra, amelyet április 12-én avattak fel Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében, a Szatmár megyei kisváros központjában, a polgármesteri hivatal előtt található. Az avatóünnepséget más városokból érkezett román szélsőségesek próbálták megzavarni.