Az Ifjúságkutató Intézet szerint a fiatalok többsége megveti a drogokat

2023.04.24. 15:03
A 15–29 éves magyarországi fiatalok komoly nemzedéki problémának tartják a kábítószerek elterjedését, ezért ha a szabályozás szigorítása vagy enyhítése lenne a kérdés, kétharmaduk a szigorítás pártján állna – derült ki az Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásából.

Azt írták, hogy az intézet év elején publikált jelentéséből, melyet ezer 15–29 éves magyar állampolgár személyes megkérdezésével készítettek, kiderült, hogy a nemzedéki problématérkép ötödik legjelentősebb eleme a drogok, kábítószerek és az alkohol elterjedése volt.

Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója közölte, a felmérésben azt vizsgálták, mit gondolnak a fiatalok, manapság mennyire lehet egyszerűen hozzájutni valamilyen kábítószerhez.

A megkérdezettek 13 százaléka szerint nagyon könnyű, további 31 százalék szerint pedig könnyű lenne drogot szerezni, ha akarna.

Ugyanerre a kérdésre 2016-ban még 13 százalék válaszolta azt, hogy nagyon könnyen, és további 23 százalék, hogy inkább könnyen hozzá tudna jutni valamilyen kábítószerhez. Jellemzően a 20–24 évesek azok, akik egyszerűbbnek ítélik meg a hozzáférés esélyét, illetve a Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon élő fiatalok – ismertette az igazgató.

A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, Molnár István Jenő az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint hangsúlyozta, a szigorítás támogatottsága azt jelzi, hogy a fiatalok az őket érintő megannyi szorongás (Covid, háború, gazdasági helyzet) ellenére sem a kábítószerekben látják a kiutat, illetve még kevésbé szeretnék azt mindenki számára elérhetővé tenni.

A fiatalok kétharmada szigorításpárti

A felmérés alapján az látszik, mintha képesek lennének a fiatalok megtartani józanságukat a ma jellemző legalizációs és egyéb, fogyasztásra ösztönző trendek „médiában történő folyamatos promotálása ellenére is” – írták.

A kábítószerek törvényi szabályozásával kapcsolatban Székely Levente jelezte, a friss adataik szerint „a fiatalok kétharmada szigorításpárti”. Arra a kérdésre ugyanis, hogy „Ön inkább szigorítaná vagy enyhítené a kábítószerekkel kapcsolatos törvényi szabályozást”, 30 százalék válaszolt úgy, hogy jelentősen, további 38 százalék úgy, hogy inkább szigorítaná, ezzel szemben 21 százalék inkább, 4 százalék pedig jelentősen enyhítené a szabályozást.

A fiatalok meglehetősen határozottan foglaltak állást a kérdésben, mindösszesen 7 százalékuk nem tudott vagy nem akart válaszolni – áll a közleményben.