Áder János: A vegetáriánus életmód nem tudná megoldani az üvegházhatású gázok csökkentését

DVAST20230425010
2023.04.25. 20:33
Az emberi tevékenység utóbbi kétszáz éve alatt történt meg a környezet mesterséges átalakításának 99,9 százaléka, ami a biológiai sokféleség rovására ment – jelentette ki Áder János kedden Zalaegerszegen.

A volt köztársasági elnök a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökeként a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum diákjainak tartott előadásában a fenntarthatósági témahéten arról beszélt, hogy a Föld népességének száma az utóbbi száz évben megnégyszereződött, meghaladta a nyolcmilliárdot.

Az emberi tevékenység az ipari forradalom, vagyis az utóbbi kétszáz évben hajtotta végre a környezet átalakításának 99,9 százalékát, ami a biológiai sokféleség rovására ment a szárazföldi, tengeri élőhelyek elfoglalásával, az állat- és növényfajok kiszorításával.

A mintegy 200 diáknak a biodiverzitás és az emberi tevékenység összefüggéseiről tartott interaktív elődásában a korábbi államfő kifejtette: a Föld 4,5 milliárd éves története során a korábbi pusztulást mindig természeti erők okozták, a jelenlegit azonban egyetlen faj dominanciája eredményezte, döntően az emberi tevékenység befolyásolja.

A fajok eltűnése általános tendencia, minden száz évben tízezer fajból kettő halt ki, de az 1800-as évektől látványosan nő az eltűnő fajok száma.

Áder János jelezte: jelenleg több mint 40 ezer állat- és növényfaj tartozik a veszélyeztetett kategóriába, a klímaváltozás, az élőhelyek zsugorodása, a termőföldhasználat módja, a környezetszennyezés, az illegális kereskedelem, valamint az özönfajok megjelenése és térnyerése miatt.

Az egyes okokat részletezve egyebek mellett kitért arra, hogy az ipari forradalom óta használt szén, olaj, gáz miatt üvegházhatású gázok kerültek a légkörbe, és a Föld légkörének és vizeinek felmelegedését okozták.

A légköri szén-dioxidot ugyanakkor nem az erdők, hanem nagyobbrészt a tengerek, óceánok nyelik el, a hőmérsékletük emelkedése azonban elpusztítja a korallokat, amelyek telepei nagyon sok élőlénynek adnak otthont.

Ha nem változtatunk a fogyasztási szokásainkon, a károsanyag-kibocsátáson, ennek a századnak a végére eljuthatunk oda, hogy a Föld átlaghőmérséklete három Celsius-fokkal emelkedik a párizsi klímacsúcson vállalt másfél fok helyett

– jegyezte meg a volt köztársasági elnök.

Az egyre több ember elveszi az élőhelyeket az állatoktól és a növényektől, az erdőirtás mértéke mára Európában egy Olaszország nagyságú állam területével azonos mértékű. A termőföldet ugyanakkor minél hatékonyabban hasznosítják a gazdálkodók, annál kevesebb élőlénynek marad ott élettere, kicsiben ez történik a kertjeinkben is – mondta.

A korábbi államfő arra figyelmeztetett, hogy a gyökérgombák mennyire fontosak a talaj kezelésében, a vízfelvételben, a tápanyag-utánpótlásban, sőt a növények egymás közötti „kommunikációjában”.

A monokultúrás mezőgazdasági termelés miatt ugyanakkor egyre kevesebb tápanyag marad a talajban, a hiányát műtrágyával igyekeznek pótolni, ami viszont a vizeket szennyezi. A beporzó rovarok nélkül eltűnne a növények 40 százaléka.

A műanyagszennyezésről elmondta: nagy pusztítást végez a tengerekbe és óceánokba került műanyag, amely mikroszemcsékre bontódva bejut a tengeri élővilág szervezetébe, onnan pedig az emberébe. Ma még nem is tudjuk pontosan, milyen következményekkel, betegségekkel jár, ha a műanyag bejut az emberi szervezetbe – hangsúlyozta Áder János.

Említést tett arról, hogy az állatok és azok testrészeinek illegális kereskedelme egyes fajok kipusztulásához vezethet. Az illegális kereskedelemről szólva külön kiemelte a cápauszonyt és az elefántcsontot.

Az invazív vagy özönfajok – mint a Kárpát-medencében a parlagfű, az ázsiai és afrikai szúnyog- vagy kullancsfajok – megjelenése pedig olyan betegségeket okozhat, amelyek eddig errefelé nem voltak jelen.

A volt államfő a jó példák, a biológiai sokféleség megőrzéséért tett lépések között említette a bioszféra-rezervátumokat, kiemelve a Mura–Dráva–Duna régiójában Magyarország és négy szomszédja által létrehozott rezervátumot.

Ugyancsak jelentős előrelépésnek nevezte, hogy tízéves nemzetközi tárgyalássorozat után a világ tengereinek és óceánjainak egyharmadát a következő évtizedtől védett övezetté nyilvánítják, amivel azokon a területeken az ökológiai katasztrófákat jó eséllyel el lehet kerülni.

Áder János a diákoktól érkező kérdésekre válaszolva beszélt arról, hogy az egyszer használatos műanyag eszközök helyett vannak már magyar fejlesztésű lebomló evőeszközök, tányérok is, de ezeknek a használata az áruk miatt még nem elterjedt.

A műanyagszennyezés jelentős része pedig a PET-palackok használatából ered, ezeket jövőre Magyarországon is visszaválthatókká teszik.

Más kérdésekre válaszolva azt is elmondta: a magyarországi felszíni vizek 90 százaléka a határokon túlról érkezik, jól kell velük gazdálkodni, de erre példa, hogy tisztábban távoznak tőlünk a folyók, mint ahogy belépnek a határon.

A vízgazdálkodásban azonban egyszerre kell „a sok víz és a kevés víz” problémáját megoldani, vagyis az elöntések és az aszály okozta gondokat is megoldani.

Áder János szerint az európai és amerikai élelmiszer-túltermelést nem lehet könnyen átcsoportosítani Afrikába, a kiváló termőterületekkel rendelkező – Afrikát is ellátó – Ukrajnában hosszú időre nehezebbé válik a mezőgazdasági termelés a háború okozta szennyezések miatt.

A vegetáriánus életmód nem tudná megoldani az üvegházhatású gázok csökkentését, az embereket pedig amúgy sem lehet leszoktatni a húsról – fejtette ki Áder János további kérdésekre válaszolva.