Lecsapott az ÁSZ: súlyos szabálytalanságokat tártak fel a magyar pártoknál

image 6483441 (29)
2023.04.25. 13:39
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabályszerűségi ellenőrzés keretein belül értékelte a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Momentum Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az általuk létrehozott pártalapítványok 2020–2021. évi gazdálkodásának törvényességét. Több pártnál is szabálytalanságot találtak, beleértve a kormánypártokat és az ellenzékieket is.

Az ÁSZ kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesült pártok és pártalapítványainak gazdálkodását. A jelenlegi ellenőrzés a pártok és pártalapítványaik gazdálkodásának 2020. és 2021. évi szabályszerűségét vizsgálta. 

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány ellenőrzése során az ÁSZ kisebb – jellemzően adminisztratív – hiányosságokat tárt fel, hasonlóan a Momentum Mozgalom és alapítványa, az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány vonatkozásában

– áll az Állami Számvevőszék közleményében.

A többi párt súlyosabb szabálysértéseket követett el

A KDNP vizsgálata során összesen három területen tárt fel hiányosságokat a szerv. „A megállapított szabálytalanságok a számlarendre, a gazdasági műveletek könyvviteli rendszerben való késedelmes rögzítésére vonatkoztak, megállapítást nyert továbbá, hogy a párt felügyelőbizottsága az ellenőrzött időszakban az Alapszabályban meghatározott, a gazdálkodás ellenőrzésére vonatkozó feladatait nem látta el” – írták a közleményben.

A párt által létrehozott Barankovics István Alapítványnak az ÁSZ egyebek mellett az alapítvány számviteli politikájának, illetve számlarendjének kiegészítésére, a könyvviteli nyilvántartások szabályszerű vezetésére és a számviteli beszámolók mérlegtételeinek teljes körű alátámasztására tett javaslatot.

Ennél is nagyobb problémákat találtak a Kétfarkúaknál.

„Az ÁSZ a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ellenőrzése során súlyos szabályozási és elszámolási hiányosságokat, illetve tiltott vagyoni hozzájárulás elfogadását állapította meg. A párt 2020. és a 2021. évi pénzügyi kimutatásai nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, a működéséhez a forrásokat, a költségvetésből jutatott és az egyéb támogatásokat, adományokat nem szabályszerűen használta fel és számolta el” – közölték.

Az ÁSZ megállapította, hogy a párt jogi személytől – az általa létrehozott alapítványától – elfogadott 5 613 424 Ft vagyoni hozzájárulást. Az ÁSZ jelentése rögzítette, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt gazdálkodása több esetben nem különült el az általa létrehozott Savköpő Menyét Alapítvány gazdálkodásától. 

Az ÁSZ összesen 10 javaslatot tett a párt elnökének a hiányosságok kijavítása érdekében.

A jogszabályi tilalom ellenére elfogadott támogatás értékét a vonatkozó törvényi rendelkezésekben foglaltaknak megfelelően a párt köteles a központi költségvetésnek befizetni, továbbá a párt központi költségvetésből juttatott támogatását ezen összeggel csökkenteni kell.

Hasonlóan súlyos hiányosságokat és szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által létrehozott Savköpő Menyét Alapítvány gazdálkodása tekintetében. Az MKKP pártalapítványa egyébként panasszal élt, ami a jelentéstervezetet illeti, de az Állami Számvevőszék ezt elutasította.

Reagált az MKKP

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) vitatja, hogy az Állami Számvevőszék tiltott párfinanszírozást állapított meg az esetükben és a kiszabott 5,6 millió forintos bírsággal sem értenek egyet. A párt közleménye szerint a „súlyosan átláthatatlan gazdálkodás” az Állami Számvevő széknek valójában azt jelenti, hogy 2020-ban 6, 2021-ben 2 esetben találtak papír alapú számla nélküli kifizetést. 

Kiemelték, hogy a tiltott pártfinanszírozást pedig az ÁSZ szerint a Kétfarkú Kutya Párt pártalapítványa valósította meg, a Savköpő Menyét Alapítvány.

A Kétfarkú Kutya Párt pártalapítványának alapítója meglepő módon a Kétfarkú Kutya Párt, amelyet az ÁSZ-jelentés szerint a Kétfarkú Kutya Párt pártalapítványa tiltottan finanszírozott. Ez már önmagában is hülyén hangzik, ám az állam által a politikai szervezetekre erőltetett, pártra és pártalapítványra bontott, mesterkélt támogatási rendszer maga a probléma. Az átláthatóságot nem segíti, hanem megnehezíti

– olvasható a közleményben.

Szerintük ugyanis a pártalapítványokat „a szürkezónában otthonosan mozgó politikai erők a pénzmosás melegágyaként használják”, míg azoknak, akik tisztességesek akarnak lenni, rendkívül megnehezítik a helyzetüket. Ennek bizonyítására pedig konkrét eseteket is felhoztak, amelyek esetében vitatják a tiltott pártfinanszírozás megállapítását.

Mint írják, a párt irodáját a Savköpő Menyét Alapítvány bérelte, és nem adta tovább „albérletbe” a Kutyapártnak. A használat arányában ez 2020. évben 1 073 101 Ft, 2021. évben 618 490 Ft „támogatást” jelent. A tábor helyszíneit, amelyet közösen tartottak, a Savköpő Menyét Alapítvány bérelte, ugyanakkor a tábor szervezéséért a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szedte a bevételt adminisztrációs okokból. Ez 2020. évben 617 550 Ft, a 2021. évben 3 304 283 Ft-ot jelentett.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)