Autósok, figyelem: hatalmas lezárások várhatók Budapesten

PAP 7454
2023.04.26. 18:08
Ferenc pápa magyarországi látogatása miatt számos útszakaszt lezárnak Budapesten április 28-tól 30-ig. A rendőrség részletes tájékoztatást adott arról is, hogy kerületenként mely útszakaszokon tilos megállni vagy parkolni. Ha valaki az érintett útszakaszon parkol, akkor a kocsiját elszállítják a helyszínről.

Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes a napokban részletes tájékoztatást adott arról, hogy mely tárgyakat nem lehet bevinni Ferenc pápa budapesti szentmiséjére vasárnap.

A rendőrfőkapitány-helyettes azt is kiemelte, a pápa látogatásának idején forgalomkorlátozásokra kell számítani a fokozott rendőri jelenlét miatt. Ez azt jelenti, hogy 

a rendezvény idején egyes útszakaszokat, tereket időszakosan lezárnak, bizonyos helyeken megállási tilalom lesz.

A rendőri biztosítást nemcsak a programok helyszínére, hanem megközelítési és távozási útvonalaira is kiterjesztették, rendőrök lesznek a pályaudvarokon és a jelentősebb csomópontokon is.

A rendőrség kiemelte:

ha valaki tiltott helyen parkol, és nem áll el onnan időben, akkor elszállítják a gépjárművét.

Hozzátették, azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a  06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hogy járművüket hová szállította el az illetékes hatóság, valamint a további teendőikről. A telefonszám 2023. április 30-án 24 óráig üzemel.

Ezeken az utakon tilos megállni

A rendőrség térképet is készített a várható lezárásokról:

A Police.hu írásban is részletesen tájékoztatott arról, hogy mely utcákban lesz tilos parkolni. Eszerint Budapesten tilos lesz megállni

2023. május 10-én 20 óráig az V. kerületi

  • Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Falk Miksa utcáig,
  • Szemere utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utcától az Alkotmány utcáig,
  • Falk Miksa utca páros oldalán a 4. számig,
  • Alkotmány utca páratlan oldalán a Honvéd utcától a Szemere utcáig,
  • Széchenyi felső rakparton a Zoltán utcától a Széchenyi felső rakpart 8. számig.

2023. április 24-én 0 órától 2023. május 1-jén 6 óráig  az V. kerületi

Alkotmány utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Honvéd utcáig.

2023. április 24-én 0 órától  2023. május 1-jén 6 óráig  az V. kerületi

Szent István tér mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hercegprímás utcáig.

2023. április 25-én 22 órától 2023. május 3-án 20 óráig az V. kerületi

  • Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Jászai Mari tértől a Kossuth térig,
  • Stollár Béla utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Balassi Bálint utcáig.

2023. április 26-án 20 órától  2023. április 28-án 14 óráig az I., IX. és XI. kerületi

  • Könyves Kálmán körút mindkét oldalán a Gyáli út és a Rákóczi híd között,
  • Laczkovich utca mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,
  • Dombóvári út mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,
  • Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,
  • Műegyetem felső rakpart teljes területén,
  • Műegyetem rakparti felhajtó mindkét oldalán a Bertalan Lajos utcánál,
  • Szent Gellért téren,
  • Szent Gellért felső rakpart mindkét oldalán.

2023. április 26-án 20 órától  2023. április 28-án 22 óráig az V. és VII. kerületi

  • Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,
  • Sas utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,
  • Károly körút mindkét oldalán,
  • Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Károly körút és az Andrássy út között.

2023. április 26-án 20 órától  2023. április 30-án 18 óráig az I., V. és XII. kerületi

  • Döbrentei téren az Erzsébet híd alatt,
  • Március 15. téren az Erzsébet híd alatt,
  • Szabad sajtó út mindkét oldalán,
  • Kossuth Lajos utca mindkét oldalán,
  • Gyimes utca páros oldalán a Stromfeld A. utcától 100 m hosszan.

2023. április 26-án 20 órától  2023. április 30-án 22 óráig az I., IX., XII., XIX. és XX. kerületi

  • Nádasdy utca mindkét oldalán a Haller utca és a Tóth Kálmán utca között,
  • Nagykőrösi út mindkét oldalán az Autópiac középső bejárata és a Garázs utca között,
  • Nagykőrösi út főpályáján (M5 bevezető),
  • Nagykőrösi út Mol-kút főpálya felőli oldalán,
  • Határ úton a Nagykőrösi úti felüljáró alatt,
  • Gyáli út főpályáján (M5 bevezető),
  • Fék utca mindkét oldalán a Gyáli úti felüljáró alatt,
  • Krisztina körút mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,
  • Attila úton a Dózsa György tér mellett,
  • Dózsa György tér teljes területén,
  • Palota út mindkét oldalán,
  • Dísz tér teljes területén,
  • Szent György utca mindkét oldalán,
  • Szent György téren,
  • Hegyalja út mindkét oldalán az Erzsébet híd és az Alkotás utca között,
  • BAH-csomóponti felüljáró alatt az Alkotás utcától az Erzsébet híd felé,
  • BAH-csomópont OMV-kút útpálya felé eső oldalán,
  • Jagelló út mindkét oldalán az Alkotás utca és az Apor Vilmos tér között,
  • Apor Vilmos téren,
  • Stromfeld Aurél út mindkét oldalán,
  • Márvány utcai visszafordítón a Királyhágó utca felé,
  • Németvölgyi út 56. szám előtt a járdán.

2023. április 26-án 22 órától  2023. május 1-jén 6 óráig az V. kerületi

Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Szalay utcáig.

2023. április 27-én 20 órától  2023. április 29-én 12 óráig a XII. kerületi

  • Orbánhegyi út mindkét oldalán a Stromfeld Aurél út és az Istenhegyi út között,
  • Istenhegyi út mindkét oldalán az Orbánhegyi út és a Költő utca között,
  • Költő utca mindkét oldalán az Istenhegyi út és a Mátyás király út között,
  • Mátyás király út mindkét oldalán a Költő utca és a Csillagvölgyi út között.

2023. április 27-én 20 órától  2023. április 29-én 22 óráig a VII. kerületi

  • Rózsák tere mindkét oldalán a Péterfy Sándor utcától a Dohány utcáig,
  • Rózsák tere mindkét oldalán – Dohány utcánál – a Rózsa utcától az Izabella utcáig,
  • Dohány utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,
  • Péterffy Sándor utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,
  • Izabella utca mindkét oldalán a Dohány utca és a Hutyra Ferenc utca között.

2023. április 27-én 20 órától  2023. április 30-án 14 óráig az V. és VI. kerületi

Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán az Andrássy úttól a Nyugati térig.

2023. április 27-én 20 órától  2023. április 30-án 22 óráig a VII. kerületi

Damjanich utca 50. szám előtt 30 méter hosszan.

2023. április 27-én 20 órától  2023. április 29-én 20 óráig a VII., VIII, XI. és XIV. kerületi

  • Rákóczi út mindkét oldalán,
  • Szövetség utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Dohány utca között,
  • Szövetség utca 20. szám előtt,
  • Dohány utca 88. szám előtt,
  • Dohány utca mindkét oldalán a Szövetség utca és az Alsó erdősor utca között,
  • Baross téren a Rákóczi út és a Kerepesi út között,
  • Kerepesi út mindkét oldalán a Baross tér és az Ifjúság útja között,
  • Fadrusz utcában a Villányi úti csomóponttól mindkét oldalon 20 m hosszon,
  • Dembinszky utcában a Nefelejcs utcai csomópont után jobb oldalon 20 m hosszon.

2023. április 27-én 20 órától  2023. április 29-én 22 óráig a XIV. kerületi

  • Ifjúság útja mindkét oldalán a Dózsa György úttól a Stefánia útig,
  • Stefánia út mindkét oldalán – szervizút is – a Hungária körúttól a Szobránc közig,
  • Budapest Sportaréna – Hungária körút – Volánbusz végállomása.

2023. április 28-án 22 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V. kerületi

  • Báthory utca mindkét oldalán a Szemere utcától a Vértanúk teréig,
  • Nádor utca mindkét oldalán a Vértanúk terétől a Széchenyi utcáig.

2023. április 29-én 0 órától  2023. április 29-én 22 óráig a VII. és XIV. kerületi

Dózsa György út mindkét oldalán a Verseny utcától a Kerepesi útig.

2023. április 28-án 20 órától  2023. április 30-án 20 óráig az V., VIII., IX. és XIII. kerületi

  • Március 15. tér teljes területén,
  • Pesti alsó rakparton az Erzsébet híd és a Markó utca között,
  • Markó utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari János utca között,
  • Múzeum körút mindkét oldalán,
  • Kálvin téren,
  • Üllői út mindkét oldalán a Kálvin tér és a Szabó Ervin tér között,
  • Szabó Ervin tér teljes területén,
  • Baross utca mindkét oldalán a Szabó Ervin tér és a Kálvária tér között,
  • Kálvária téren az Illés utca folytatásában,
  • Illés utca mindkét oldalán a Kálvária tér és a Korányi Sándor utca között,
  • Korányi Sándor utca mindkét oldalán az Illés utca és az Üllői út között,
  • Üllői út mindkét oldalán a Korányi Sándor utca és a Könyves Kálmán körút között,
  • Üllői úti felüljáró alatt a Könyves Kálmán körúttól a Nagyvárad tér felé,
  • Könyves Kálmán körút mindkét oldalán az Üllői út és a Gyáli út között.
  • Mohács utca mindkét oldalán a Lehel út és Vágány utca között.

2023. április 28-án 20 órától  2023. április 30-án 22 óráig a VIII. kerületi

  • Szigony utca mindkét oldalán a Práter utcától a Baross utcáig,
  • Szigony utca 1 – 11–13/A előtti nagy parkolóban,
  • Práter utca minkét oldalán a Molnár Ferenc tértől a Bókay János utcáig.

2023. április 28-án 20 órától  2023. április 30-án 14 óráig az V. és VI. kerületi

  • Széchenyi rakpart mindkét oldalán a Jászai Mari tértől a Kossuth térig,
  • Balaton utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Széchenyi rakpartig,
  • Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól a Honvéd utcáig,
  • Falk Miksa utca mindkét oldalán a Szalay utcától a Balaton utcáig,
  • Honvéd utca mindkét oldalán a Markó utcától a Báthory utcáig,
  • Kálmán Imre utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Kozma Ferenc utcáig,
  • Kozma Ferenc utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Báthory utcáig,
  • Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi utcától a Garibaldi utcáig,
  • Széchenyi rakparton a Garibaldi utcától a Széchenyi utcáig,
  • Garibaldi utca mindkét oldalán a Nádor utcától az Akadémia utcáig,
  • Zoltán utca mindkét oldalán a Szabadság tértől a Széchenyi rakpartig,
  • Steindl Imre utca mindkét oldalán a Nádor utcától a Széchenyi rakpartig.

Itt lesznek lezárások

Budapesten lezárják

2023. április 26-án 6 órától  2023. május 3-án 20 óráig az V. kerületi

  • Balassi Bálint utcát a Markó utcától a Balaton utcáig,
  • Stollár Béla utcát a Falk Miksa utca és a Balassi Bálint utca között.

2023. április 28-án 10 órától 11 óráig az I., IX., XI., XII., XIX. és XX. kerületekben a

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. – M4 autóút – M0 autóút – M5 autópálya – Nagykőrösi út – Gyáli út – Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Műegyetem felső rakpart – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Krisztina körút – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

2023. április 28-án 12 órától 13 óráig az I., XI. és XII. kerületekben a

Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Hegyalja út – BAH-csomópont – Jagelló út – Apor Vilmos tér – Stromfeld Aurél út útvonalat.

2023. április 28-án 16 óra 30 perctől 18 óra 30 percig az I., V., VI., VII., XI. és XII. kerületekben a

Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabadsajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út (Bazilika) útvonalat.

2023. április 29-én 8 óra 15 perctől 8 óra 45 percig a XII. kerületben a

Stromfeld Aurél út – Orbánhegyi út – Istenhegyi út – Mátyás király út útvonalat.

2023. április 29-én 4 órától 11 óra 30 percig a VII. kerületi

  • Rózsák terét körben,
  • Dohány utcát az Alsó erdősor és a Rottenbiller utca között.

2023. április 29-én 9 óra 30 perctől 11 óra 45 percig az I., V., VII., VIII., XI. és XII. kerületekben

Mátyás király út – Istenhegyi út – Orbánhegyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Szövetség utca – Dohány utca – Rózsák tere útvonalat.

2023. április 29-én 12 órától 17 óra 30 percig a XIV. kerületi

Ifjúság útját.

2023. április 29-én 16 órától 18 óráig az I., V., VII., VIII., XI., XII. és XIV. kerületekben a

Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Baross tér – Kerepesi út – Ifjúság útja útvonalat.

2023. április 29-én 12 órától  2023. május 1-jén 6 óráig az V. kerületi

  • Báthory utcát a Honvéd utcától a Vértanúk teréig,
  • Alkotmány utcát a Honvéd utcától a Szemere utcáig,
  • Akadémia utcát a Zoltán utcától a Kossuth térig,
  • Nádor utcát a Zoltán utcától a Garibaldi utcáig,
  • Vértanúk terét.

2023. április 29-én 22 órától  2023. április 30-án 14 óráig az V. és XIII. kerületekben az

  • Újpest rakpartot a Jászai Mari tértől,
  • Széchenyi felső rakpartot a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között,
  • Balaton utcát a Falk Miksa utca és a Széchenyi felső rakpart között,
  • Honvéd utcát a Markó utca és az Alkotmány utca között,
  • Szalay utcát a Szemere utca és a Kossuth tér között,
  • Szemere utcát a Szalay utca és a Báthory utca között,
  • Alkotmány utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Szemere utca között,
  • Vadász utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
  • Hold utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
  • Kálmán Imre utcát a Honvéd utca és a Kozma Ferenc utca között,
  • Báthory utcát a Honvéd utca és a Hold utca között,
  • Lipót Garázs Vértanúk tere felőli le- és feljáratát,
  • Nádor utcát a Zoltán utca és a Széchenyi utca között,
  • Akadémia utcát a Széchenyi utca és a Zoltán utca között.

2023. április 30-án 1 órától 12 óráig az V. kerületi

Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Bank utca – Széchenyi utca – Duna által határolt területet.

2023. április 30-án 8 óra 30 perctől 9 óráig, valamint  2023. április 30-án 11 órától 12 óráig az  I., V., XI. és XII. kerületi

Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Március 15. tér – Pesti alsó rakpart – Markó utca – Balassi Bálint utca – Kossuth Lajos tér útvonalat.

2023. április 30-án 12 órától 17 óra 30 percig a VIII. kerületi

  • Szigony utcát a Baross utca és a Lósy Imre utca között,
  • Práter utcát a Leonardo da Vinci utca és az Illés utca között.

2023. április 30-án 16 órától 16 óra 45 percig az I., V., VIII., IX., XI. és XII. kerületekben a

Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út – Szabó Ervin tér – Baross utca – Szigony utca – Práter utca útvonalat.

2023. április 30-án 17 órától 18 óráig a VIII., IX., XIX. és XX. kerületekben a

Szigony utca – Baross utca – Illés utca – Korányi Sándor utca – Üllői út – Könyves Kálmán krt. – Gyáli út – Nagykőrösi út – M5 autópálya – M0 autóút – M4 autóút – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. útvonalat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)